
Orbán Viktor Brüsszelből: Megvédjük a magyar családokat!
A kétnapos EU-csúcs előtt a miniszterelnök Belgiumból jelentkezett, ahol elmondta, hogyan képviselik majd a magyar érdekeket a környezetvédelem kérdéskörében.

Értelmetlen gyerekhalál: tizenöt éves fiú vezette a kocsit, az egy évvel fiatalabb Jocó sosem térhet haza
Szabadegyházán száguldozott a két tini, szörnyű véget ért a kocsikázás.

Mándoki László elárulta, mi hiányzott a nagy nyugati szabadságból fiatal korában
Németországban töltötte élete nagy részét, de több okból is nagyon nehéz volt 22 évesen elhagynia Magyarországot.

Nem hitte el, mit lát a főbérlő a pesti lakásban
Az albérlő, egy fiatal értelmiségi lány úgy lelakta a VI. kerületi vadiúj lakást, mintha egy évek óta elhagyatott hajléktalanszállás vagy drogtanya lenne...

Vajna Tímeáéknál nem javul a helyzet, pedig hónapok óta orvoshoz járnak
Nagyon sok orvos próbált már segíteni, de még mindig nem állt helyre a válla a házikedvencnek.

Hatalmas örömhírt jelentett be Miklósa Erika
Az énekesnő első gyermeke Bíborka örökbefogadás útján lett a családjuk tagja, aki most testvért kaphat.

Darwin-díj-várományos: egy dinoszaurusz belsejében találták meg a férfi holttestét - Videó!
Egyelőre még nem tisztázott, hogy hogyan került a férfi a Stegosaurus-szobor belsejébe.

Megan Fox falatnyi ruhában, és párja nemi szervének fogdosásával borzolja a kedélyeket - Fotók!
A színésznő és pasija, Machine Gun Kelly a Billboard Awards zenei díjátadón mindent megtettek, hogy ők legyenek a legfeltűnőbbek.

Ezért egyre drágábbak a zöldségek és a gyümölcsök - Videó!
Az elmúlt időszakban több olyan élelmiszer ára is megugrott, amelyeket a magyar gasztronómia rendszeresen használ.

Ellopták a királynő pótolhatatlan, 400 millió forint értékű ékszereit
A felbecsülhetetlen, Stuart Máriához tartozó kincseket péntek éjjel vittél el a West Sussex megyei kastélyból – számolt be róla a BBC hírportálja.

Gyilkossággal gyanúsítják az olimpiai érmes birkózót
Indiában letartóztatták Szusil Kumar olimpiai érmes, világbajnok birkózót, akit gyilkossággal vádolnak.

A mobilozás mellett ez volt a leggyakoribb szabálytalanság az autópályán
Magyarország egyik legforgalmasabb autópálya-szakaszát ellenőrizték az egyenruhások a pünkösdi hétvége előtti pénteken.

Alekosz hölgyek csatlakozását várja, házibulival ünnepelné a korlátozások enyhítését
A Való Világ show történetének egyik legismertebb alakja nem tud leállni, a Facebookon hirdeti a buliját.

Ennyire örültek a budapestiek a strandok nyitásának, volt, aki csak emiatt oltatta be magát
Nagyon boldogok az emberek, hogy újra látogathatják kedvenc helyeiket, ahol az önfeledt fürdőzés mellett továbbra is a biztonság az első.

Te is láttad? Csepel felett szállt el egy meteor - Videó!
A nem mindennapi képsorokat több kamera is rögzítette.

Nem tudott együtt élni a bűntudattal, búcsúüzenetében bocsánatot kért mindenkitől
A férfi két közúti balesetet okozott, azonban arra senki nem számított, ami ezután történt.
6293
7683
