
Rossz szokás? Meglepő dolgot állít a szakember a fogmosásról, ezt rengetegen nem tudják
Ha elhagyod, sokat tehetsz vele a fogaid egészségének megőrzéséért.
A fogmosás több szempontból is fontos dolog, ám van valami, amit érdemes ezzel a rituáléval kapcsolatban elhagyni! A legtöbb ember, miután befejezte a fogmosást, egyből a vízzel teli pohár után nyúl, hogy kiöblítse a száját. A szakértő szerint azonban ennél nagyobb hibát el sem követhetnénk!

A kanadai dr. Arash Ravanbakhsh fogorvos, a Calgaryban található Inglewood Family Dental tulajdonosa a New York Postnak elmagyarázta, miért nem szabad fogmosás után vízzel kimosni a szájat.
Miután befejezted a fogmosást, köpd ki a maradék fogkrémet. Azzal, hogy a fogmosás után azonnal kiöblíted a szádat vízzel, kimosod a fluoridot, amely azt a célt szolgálja, hogy segítsen megelőzni az olyan problémákat, mint a fogszuvasodás
– fejtette ki a szakember.
A fluorid egy természetesen előforduló ásványi anyag, és amelyről köztudott, hogy csökkenti a szuvasodást, így elkerülve a fogak elvesztését.
Clement Seeballuck és Nicola Innes skót fogorvos, a Dundee-i Egyetemről a The Conversation című lapban írt cikkében kifejtette, miért fontos, hogy ne öblítsük ki a szánkból a fogkrémet.
„Éjszaka kevesebb nyálat termelünk, mint nappal. Emiatt a fogaidat kevésbé védi a nyál, és jobban ki vannak téve a savas támadásoknak. Ezért fontos, hogy lefekvés előtt fogat moss, hogy a baktériumok ne lakmározhassanak az éjszaka folyamán. Az éjszakai fogmosás után ne egyél és ne igyál semmit, csak vizet. Ez adja meg a fluoridnak is a leghosszabb lehetőséget, hogy hasson. Miután megmostad a fogadat, ne öblítsd ki a szádat vízzel vagy szájvízzel -, mert ezzel kimosod a fluoridot! Ezt a szokást nehéz lehet megtörni, de akár 25 százalékkal is csökkentheti a fogszuvasodást” – idézi a szakértőket az Unilad.

Top hírek

Így rosszabbodhat a hidegben az egészséged, és ezt tedd ellene!
A hideg időjárás számos veszéllyel járhat.

Különleges szextil segíti ezeket a csillagjegyeket: komoly bevételre tehetnek szert
Vajon Te is közéjük tartozol?

Veszélyes alvási trend terjed, az életed múlhat rajta, ha követed
Elvileg gyors és pihentető lesz az alvásod, de ez nem igaz.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre