
Kiderült a titok: ezzel a trükkel ilyen sármos David Beckham még 50 évesen is
Az egykori focista még mindig nagyon szexi.
Kevés olyan nő van a világon, aki ne álmodozott már David Beckhamről. A sármos focista leszerelése óta igazi férfi divatikon lett, akit az egyik legférfiasabb emberként tart számon a világ. Természetesen ehhez a sármhoz kellettek a születési adottságok, elvégre piszkosan jóképű, ahhoz azonban, hogy még 50 évesen is ilyen szexis kockás hasakat tudjon villantani, ennél többre van szüksége. Beckham nagyon aktív életet él, és most az is kiderült, milyen trükkel érte el, hogy ennyi idősen is egy igazi szexisten legyen.
David Beckham számára a mozgás a hétköznapok része. Az egykori focista el sem tudja képzelni az életét aktív életforma nélkül: rendszeresen sétáltatja a kutyáját, nyírja a füvet, kerékpározik, hétvégente pedig imád túrázi járni a családjával. Ettől persze önmagában nem lenne ilyen kockás a hasa. A Mindmegette kiderítette, pontosan milyen edzéstervet követ.
Íme Beckham kemény edzésterve:
- Hétfő: szántolás pluszsúllyal, 60 fekvőtámasz, 90 másodperc ugrálókötél, 60 kettlebell-lengetés, 60 guggolás – ezeket többször egymás után végzi, közben rövid pihenőket tart.
- Kedd: ez a nap a kardióedzésé, David 10-szer 1 kilométert fut különböző sebességgel.
- Szerda: ismét erősít, 200 guggolás, 150 fekvőtámasz, 100 lábemelés, 25 burpee, 50 plank fekvőtámasz szerepel az edzéstervben.
- Csütörtök: akárcsak a kedd, ez a nap is a futásról szól – 30 rövid, 20 másodperces sprint a feladat.
- Péntek: 20-30 perces kocogással kezd, amit jóga, sziklamászás, vagy egy vegyes harcművészet követ.
- Hétvége: ilyenkor szakít időt a pihenésre és a regenerálódásra, de ahogyan azt már fentebb említettük, továbbra is aktív életmódot folytat.
A táplálkozás a lényeg
A szakemberek azonban nem győzik hangsúlyozni, hogy az edzés csupán 30 százalékát teszi ki a megfelelő formának. A lényeg a táplálkozás. Éppen ezért az egykori focista nagyon odafigyel arra, hogy mit visz be a szervezetébe. A United exjátékosa fehérjében és kalciumban gazdag sajtos omlettel kezdi a napját. Az ebédje általában csirkehúsból áll, amit olyan zöldségekkel egészít ki, mint például a karfiol, a brokkoli vagy a spenót.
A vacsorája hasonló az ebédhez: a fehérje (csirkehús vagy hal) mellé leveles zöldségeket fogyaszt. Emellett az egészséges nasik sem hiányoznak az étlapról, például az olajos magvak vagy a joghurt, de David kedveli a gyógynövényes energiaitalokat, valamint a teákat is. Bár a sztár étrendje rendkívül szigorú, azért csalónapokat is megenged magának, amibe egy-két palacsinta is belefér – írja a Mindmegette.
Top hírek


Megérkezett az influenza szezon: ebből a 9 jelből tudhatod, hogy te is megbetegszel
Ha időben észreveszed a jeleket, mentheted a helyzetet.

A Mérleg Hold felkavarja az állóvizet – néhány csillagjegy nehéz nap elé néz
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre