4 hónap alatt 18 kilót fogyott Mónika, ezzel a trükkel sikerült ilyen gyorsan átalakulnia

Ez igen! Borda Mónika 50+-osan 75 kilóról 57 kilóra fogyott!



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.08.24.
életmódváltás recept fogyás nagymama

Borda Mónika évtizedekig el sem tudta képzelni, hogy sportolásba kezdjen. Életmódváltása után, 55 évesen kezdett el futni. Azóta minden hétköznap hajnalban megtesz 10 km-t, hétvégén pedig a dupláját –írja a Fanny magazin.

Fotó: Fanny magazin

A változókor sok kihívással jár a nők életében, aminek csak egy kis része az, hogy ilyenkor könnyebben szaladnak fel a kilók. Mónika épp ebben az időszakban kezdett el életmódot váltani, aminek az lett az eredménye, hogy pár hónap után komplett ruhatárat kellett cserélnie. 

„Nem tudtam felmenni a negyedikre”

Visszaidézve fiatal éveit, azt meséli, hogy világéletében nádszálvékony volt. Amikor férjhez ment, 48 körüli volt a súlya.

Fotó: Fanny magazin

„Azután kezdtem el teltebb lenni, amikor gyereket szültem” – meséli. „Olyan anyukás lett a testem, de nem érdekelt, mert kiegyensúlyozott és boldog voltam. Akkor kezdett el zavarni, amikor visszamentem dolgozni, és ott láttam magam körül a vékony kolléganőket. Ahogy teltek az évek, mégis egyre jöttek a plusz kilók. 2016-ban megszületett az első unokám, ráadásul nyakamon volt a klimax. Nagyon idegesített, hogy az unokámmal nem fogok tudni elmenni a játszótérre, labdázni, mászókázni. 50 évesen nem tudtam normálisan felmenni a negyedik emeletre, kétszer meg kellett közben állnom, mert nem kaptam levegőt. Ezek miatt döntöttem el, hogy lefogyok, mert szerettem volna fitt nagymama lenni, aki tud szaladgálni az unokája után. A lányom bukkant rá Mariannra az interneten, ő javasolta, hogy forduljak hozzá segítségért.”

Hatására a családja is életmódot váltott

Amikor megkapta a négyhetes étrendet, kizártnak tartotta, hogy napi ötször étkezzen és külön főzőcskézzen magának.

Fotó: Fanny magazin

A férjem nem akart életmódot váltani, végül mégis kénytelen voltam kétféle ételt készíteni

– meséli. „Hétről hétre, folyamatosan olvadtak le rólam a kilók, annak ellenére is, hogy naponta ötször és finomakat ettem. Három hónapig ismételgettem ezt az étrendet, aztán bátrabb lettem, és már magamtól is mertem új fogásokat kitalálni, vagyis hagyományos ételeket más módon elkészíteni, például a töltött káposztát, rizs helyett bulgurral. Fehér lisztet és cukrot egyáltalán nem használok, helyettük zablisztet és édesítőt. Rengeteg zöldséget, gyümölcsöt, könnyed húst fogyasztunk. Persze amikor valamilyen finom desszertet csináltam, abból a férjem is kért, majd szép lassan, ő is áttért arra, amit én eszek. Most már az egész család így étkezik, még a húgomék is. Viszonylag gyorsan, öt hónap alatt adtam le 18 kilót.”

Már versenyekre is jár

Mónikát soha senki nem tudta rávenni a sportolásra. Ebben két éve jött nála a fordulópont.

Fotó: Fanny magazin

„Nehéz időszakom volt, el kellett altatni a kiskutyánkat” – meséli. „Bánatomban annyit ettem, hogy két hónap alatt majdnem három kilót szedtem fel. Annyira megijedtem, hogy elkezdtem futni. A súlyom szépen visszaállt 57-re, amit már ezt a kis kilengést leszámítva hét éve tartok. Egyébként az első egy-két hét nagyon nehéz volt. Nem bírtam futni, sokat sétáltam, meg sírtam, mert szúrt az oldalam. Aztán annyira megszerettem, hogy most már reggel négykor kelek, fél ötkor már megkezdem a 10 km-es Duna-parti távomat. Még télen, sötétben is. Szokták ismerősök kérdezni, hogy nem félek-e. Én meg azt szoktam felelni, hogy ha találkoznék valakivel, elfutnék előle. Hétvégén pedig, amikor több időm van, 18-20 km-t teszek meg. Heti egy pihenőnapom van. Már versenyekre is járok, de csak a félmaratont tudom megtenni. Többen mondták, hogy elment az eszem, hogy ennyi idősen kezdtem el futni. De nem hiszem, hogy korhoz lenne kötve, sőt, semmi nincs ahhoz kötve. Nem csak a testemnek, hanem a lelkemnek is nagyon jót tesz…” 

„Minden nap teszek az egészségemért”

Mónika büszke rá, hogy a változókor idején ahelyett, hogy elhagyta volna magát, képes volt megújulni. 
„Nagyon jól érzem magam a bőrömben” – mondja. „Amúgy is magabiztos nőnek vallom magam, de amióta rendeződött a súlyom, azóta még inkább. A kolléganőim is azt mondják, hogy teljesen más lett a kisugárzásom, mások a rezgéseim. Szeretnék sokáig ebben a korban maradni, mert most minden jó. Nagyon jó érzés, hogy tudom, minden nap teszek magamért, olyan dolgokat eszem, amik egészségesek, táplálnak, és most már sportolok is. Esténként nyugodtan fekszem le, mert minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy fitt maradjak. Az idejét sem tudom, hogy mikor voltam utoljára beteg. És talán az is számít, hogy már nem stresszelek annyit. Ahogy az ember idősödik, már nem vesz mindent magára és könnyebben elenged dolgokat. Ha valaki szeretne új életmódba vágni, szerintem a rendszeresség a legfontosabb. Mellette pedig rettenetesen nagy akaraterő kell hozzá. Nekem is azért sikerült, mert amit én eldöntök, azt tűzön-vízen át megcsinálom.”

„Idősebb korban is könnyű fogyni”

Holik Mariann, életmód- és táplálkozási tanácsadó szerint a változókor sem akadály a fogyásban. 
„Sokan azt gondolják 50 év fölött, hogy nekik már mindegy, hiszen ha eddig nem tudtak változtatni, akkor már ezután sem fognak. Fontos, hogy ne essünk ebbe a csapdába, idősebb korban sem szabad feladni. Ők is ugyanúgy tudnak változtatni, mint a 20, 30 évesek. Mindenkinek azt tanácsolnám, hogy ne féljenek életmódot váltani, mert bármikor bele lehet vágni. Ha betartják a rájuk szabott étrendet, akkor ugyanolyan könnyen beindul a fogyás, mint a fiatalabbaknál. Ami általánosságban elmondható, hogy a cukrot érdemes teljesen elhagyni, illetve édesítővel pótolni, viszont a fehér liszt beleférhet, hiszen szuper olyan receptek vannak, amikhez 70% teljeskiőrlésű és csak 30% fehérliszt szükséges. Ami még nagyon fontos a napi átlagosan három liter szénsavmentes ásványvíz fogyasztása, és az öt étkezés, a reggeli ébredés után fél órával történjen, a vacsora pedig lefekvés előtt két órával.” 

A szakértő receptjei

Tejbegríz (1 adag)
Hozzávalók: 3 dl 1,8% zabtej, 20 g zabkorpa, édesítő ízlés szerint, fahéj vagy cukrozatlan kakaópor (egy csipet).
Elkészítés: A tejet felforraljuk, majd amint felforrt, beletesszük a zabkorpát, és addig keverjük, amíg sűrű nem lesz. Ha elkészült, édesíthetjük eritrittel és szórjuk meg fahéjjal vagy cukrozatlan kakaóporral. 
Kalória: 195 kcal
Szénhidrát: 29g
Zsír: 6g
Fehérje: 4g
Brokkoli fasírt (1 adag)
Hozzávalók: 1 db L-es tojás, 200 g brokkoli, 60 g aprószemű zabpehely, só ízlés szerint, kókuszolaj a sütéshez.
Elkészítés: A brokkolit sós vízben megfőzzük, leszűrjük, majd pépesítjük botmixerrel. Hozzáadjuk a tojást, a zabpehlyet, és a sót. Kb tíz percig állni hagyjuk, hogy a zabpehely megszívja magát. Vizes kézzel gombócokat vagy korongokat formázunk és forró kókuszolajban kisütjük.
Kalória: 356 kcal
Szénhidrát: 44g
Zsír: 9g
Fehérje: 23g
Banános zabkeksz (2 adag)
Hozzávalók: 1 db érett banán, 60 g aprószemű zabpehely, 1 ek cukrozatlan zsírszegény kakaópor, fél kk szódabikarbóna, pici fahéj.
Elkészítés: A banánt villával jól összetörjük, majd hozzáadjuk a többi alapanyagot. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. 1 evőkanál = 1 db keksz. Az evőkanál hátoldalával lelapítjuk. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 15-20 percig sütjük. A banán miatt puha lesz az állaga, nem lesz ropogós. 
Kalória: 355 kcal
Szénhidrát: 68g
Zsír: 7g
Fehérje: 14g 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás