„Kovács Kati motivált” - Barbara 86 kilót fogyott önerőből

Sokszor nem is gondolnánk, hogy egy-egy dicséretnek, biztató szónak mekkora ereje van. Vajda Barbara története remek példa erre, hiszen többek között ez motiválta az új életmódja során…



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.06.03.
fogyás Kovács Kati motiváció életmód

Majdnem minden nap hajnalban kel, hogy a tizenórás kereskedelmi munkája előtt még el tudjon menni edzeni. Azt mondja, hogy megéri, hiszen tejesen más a közérzete, ha úgy indul a napja, hogy tudja, aznap is tett önmagáért. Barbara történetéről a Fanny magazin számolt be.

„Nem könnyű kövér gyereknek lenni”

Barbara már piciként is duci volt, első emlékei között szerepel, hogy cukorterhelési vizsgálatra vár.

– Nem olyan könnyű kövér gyereknek lenni – árulja el a fiatal nő. – Rengeteg csúfolódást el kellett viselnem. Miközben láttam, hogy a többi lány csinosan öltözve járt, én azt hordtam, ami éppen akkor jó volt rám, és ez többnyire szabadidőnadrág volt. Tinédzserkorban még nehezebb volt megélni a túlsúlyt. Addigra már kialakult nálam a magas vérnyomás és a PCOS, vagyis a policisztás ovárium szindróma is. Az utóbbi miatt 8 évig nem menstruáltam. Próbáltam magamnak megmagyarázni, hogy én ilyen vagyok, ezt adta a sors, ilyen a genetikám. Igyekeztem beletörődni, így korábban nem is próbáltam lefogyni. A mai fejemmel már vádolom magam, amiért nem tájékozódtam és nem jártam utána a dolgoknak. Ha tudtam volna, hogy egy kis marék mogyoróban, vagy nasiban, mennyi kalória van valójában, valószínűleg sokkal hamarabb megreformáltam volna az étrendemet. 
 

„Szerettem volna, hogy megdicsérjen”

2016-ban, 22 évesen hirtelen felindulásból kezdett el változtatni az életén. 

– Egyszercsak jött ez a kattanás, onnantól rendszeresen sportoltam, és feljegyeztem az étkezéseimet, bár fogalmam sem volt, mi az a kalória deficit – meséli. – Eleinte az volt a cél, hogy tartsam a napi 1200 kalóriát, mert azt olvastam, hogy így lehet fogyni. Ahogy pedig megindultak lefelé a kilók, egyre többet tudtam mozogni. Nem sokkal utána találkoztam gyerekkori példaképemmel, Kovács Katival. Már jártam korábban a koncertjein és személyesen is megismerhettem. Észrevette, hogy fogytam, pedig akkor csupán10 kiló mínusznál jártam, valljuk be, 151 kilóról lemenni 141-re nem olyan látványos. De az, hogy ő mégis észrevette, óriási dolog volt nekem és nagyon motivált. Azt szerettem volna, hogy a következő találkozáskor újra megdicsérjen. Sosem gondolkodtam nagy lépésekben. Nem jutott eszembe, hogy még nyolcvanvalahány kilót kell leadnom. Mindig örültem, ha lement öt kiló, majd újabb öt kilót tűztem ki célomul.
 

„A hasam a kedvenc testrészem”

Barbi az évek alatt kitapasztalta, hogy mit is jelent a kalóriákat és a makrókat számolni, ezáltal átalakult az étkezése.

– Eleinte csakis a kalóriákat figyeltem és ettem mindent, ám sokszor éreztem magam éhesnek – árulja el. – Később megtanultam, hogyan ehetek többet, de ugyanúgy finomakat, és közben deficitben maradok. Elhagytam a tésztaféléket, a péksütiket, a cukros üdítőket. Előtérbe került a csirkemell, a hal, tojás, saláták. Nagyon változatosan főzök magamra, az alapja általában a csirkemell, amit szerencsére nagyon sokféle módon el lehet készíteni, így sosem tudom megunni. A ruhaméretek folyamatos csökkenése is állandó motivációval hatott. Nagy álmom vált valóra azzal, hogy felvehetem a testhezálló csinos ruhákat és nem kell aggódnom, hogy az adott darabban, hogyan fog festeni a hasam. Számomra is hihetetlen, de ez lett a kedvenc részem magamon. Imádom, hogy ilyen lapos! Egyébként Kovács Kati végig látta az utam, büszkén mondhatom, hogy időközben már-már barátok lettünk. Azóta nagyon sokszor mondja nekem azt, hogy: "Te vagy a legnagyobb hős a világon!" Nekem már ezért megérte lefogyni.

„Hét műtétem volt”

Az összesen 86 leadott kiló után komoly kihívást jelent a megnyúlt bőr. 

– A fogyási folyamat során nem jutott eszembe, hogy mi lesz majd a bőrömmel, csupán akkor, amikor szembe találtam magam a problémával – vallja be. – Ez újabb lelki mélyrepülés volt. Szerencsére eljutottam a ma már általam szinte "Anyunak" nevezett angyalhoz, a plasztikai sebészemhez. A beceneve jogos, hiszen az ő kezei által kaptam új életet. Négy év alatt hét bőreltávolító műtétem volt. A legutolsó operációra 2022 decemberében került sor. Annak ellenére, hogy ezek több óráig tartó nagyműtétek voltak és mindegyiket több hetes kellemetlenség követte a kompressziós ruhák miatt, én minden alkalommal örömmel mentem a kórházba. Tudtam, hogy biztonságban vagyok és az ápolókkal is már olyan kapcsolatom alakult ki, hogy "vártak haza". Igaz így rengeteg heg van a testem több részén, de nem szégyellem őket. Az utam részének nyomai. Sokkal jobban el tudom fogadni a hegek látványát, mint a lógó bőrét.

 

„Anyu is fogyott a segítségemmel”

Az új külsejével teljes, 180 fokos fordulatot vett a személyisége is.

– Többek közt megtanultam a türelmet, magamon nevetni és nem megsértődni. Az öcsém szokta mondani, hogy mennyivel jobb fej lettem. Viszont nagy szám is lett, ki merem mondani a dolgokat. Míg korábban szinte megszólalni sem akartam mostanra inkább csak mondom-mondom-mondom, mint aki pótolja az elmúlt éveket beszédben is. Az életmódom pozitív hozadéka és nagy büszkeséggel tölt el, hogy édesanyámat is sikerült rábírnom a változtatásra. Ő nem olyan túlsúllyal indult, mint én, 26 kilót adott le a segítségemmel és most vagyunk közel egy súlyban. Most már libikókázhatunk együtt. Így édesapám kapott egy "új" asszonyt és egy "új" lánygyermeket is. Mostani célom még leadni pár kilót és közben izmot építeni, de már türelmes vagyok magammal. Tisztában vagyok azzal, hogy ez hosszú folyamat és fenn is kell tartani, ami állandó odafigyelést igényel. Persze, könnyebb türelmesnek lennem mióta jobban érzem magam a bőrömben. 


 

Juhtúrós, csirkével töltött édesburgonya

1 adag: 553 kcal

Hozzávalók (4 főre):

8 közepes édesburgonya, 60 dkg csirkemellfilé, 2 evőkanál vaj, 3-4 evőkanál olívaolaj, fűszerek ízlés szerint, 4 evőkanál zabpehelyliszt, 4 dl cukormentes mandulatej, 10 dkg krémes juhtúró, 2 kis csokor friss medvehagyma

Elkészítés: A megtisztított édesburgonyát fóliába csomagolva 180 fokos sütőben kb. 45 perc alatt puhára sütjük. Amikor picit hűltek, a tetejüket levágjuk, kikaparjuk a belüket. A húst kisebb kockára vágjuk, majd a felforrósított vaj és olaj keverékén fehéredésig pirítjuk és fűszerekkel ízesítjük. Hozzáadjuk a liszttel csomómentesre kevert mandulatejet, a juhtúrót és felforraljuk. Amikor megpuhul a hús, utána elzárjuk és beleszórjuk az apróra vágott medvehagymát is. Az édesburgonya csónakokat megtöltjük a raguval. Ezt követően 180 fokos sütőbe toljuk és még kb. 10 percig sütjük.


 

Narancsos, csokoládés, zabkeksz

1 adag: 154 kcal

Hozzávalók:

12 dkg zabpehely, 5 dkg zabpehely finomra darálva, 1,8 dkg négyszeres erősségű édesítőszer, 7 dkg olvasztott vaj, 1 narancs finomra reszelt héja, 2-3 evőkanál frissen facsart narancslé, 2–4 dkg 80%-os csokoládé lereszelve, 1 kk sütőpor, 1/2 kk szódabikarbóna, 1 tojás, 1 ek vanília aroma

Elkészítés: A hozzávalókat összekeverjük, sütőpapírral bélelt tepsire diónyi halmokat teszünk és lelapítgatjuk őket. 180 fokon 30 perc alatt készre sütjük, majd a sütőlapon hagyjuk kihűlni.


 

Cookies,With,Orange,Zest,On,A,Dark,Table.
Fotó: Alexandr_D

 

Gombás rizsfasírt 

1 adag: 84 kcal

Hozzávalók: (kb. 15 darabhoz)

1 csésze basmati rizs, 2 csésze víz, só, ételízesítő, 15 dkg barna csiperkegomba, 2 nagyobb tojás, 2 gerezd fokhagyma, fűszerek ízlés szerint, 1 kis csokor friss petrezselyemlevél, 3 púpozott evőkanál teljes kiőrlésű zsemlemorzsa, 3-4 evőkanál olívaolaj,

Elkészítés: A rizst egy kis felforrósított olajon megpirítjuk, és hozzáadjuk a vizet, sót, ételízesítőt és a gombát. Lefedve addig főzzük, míg a leve elfő, és a rizs megpuhul. Ha kissé meghűlt, hozzáadjuk a tojásokat, a zúzott fokhagymát, a fűszereket, a felaprított petrezselyemlevelet, és annyi zsemlemorzsát, hogy összeálljon a massza. Evőkanálnyi adagokból golyókat sodrunk, amit zsemlemorzsában megforgatunk, és sütőpapíros tepsibe rakjuk, lekenjük olívaolajjal. 180 fokra előmelegített sütőben, 25 perc alatt készre sütjük. Félidőben egyszer olajjal átkenjük. 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás