Ennek a három csillagjegynek borzalmasan indul a hét

Lemondott programok, értetlenség, kicsúszik a talaj a lábunk alól.



Megosztás
Szerző: sk
Létrehozva: 2023.07.10.
szerelem munka hangulat környezet

Kos (03. 21. – 04. 20.)

Ma valaki lemondhat egy közös programot. Ha így alakul, ne legyen csalódott, hiszen sokan vagyunk úgy, hogy az élet, a munka néha módosítja az elképzeléseinket. Foglalja el magát. Lesz alkalom pótolni ezt a programot, talán sokkal hamarabb, mint gondolja.



 

Bika (04. 21. – 05. 20.)

Ha hétfőn úgy érzi, hogy nem igazán találja a helyét, akkor ne lepődjön meg túlságosan. Nem a mai nap lesz ugyanis az, amikor megváltja a világot és szárnyal a csúcs felé. Ma inkább törődjön a rutinszerű dolgaival. Holnap azután akár beindíthatja a rakétáit is.



 

Ikrek (05. 21. – 06. 21.)

Hétfőn olyan helyzetbe kerülhet, amikor nem pontosan érti az ön körül zajló eseményeket. Talán olyan téma kerül elő, ami önnek ismeretlen, de az is lehet, hogy olyan emberrel kerül kapcsolatba, aki annyira távol áll öntől, hogy néha azt sem tudja, mit beszél.



 

Rák (06. 22. – 07. 22.)

Hétfőn nagyon erős romantikus érzelmek dúlhatnak önben, és nagyon érzékeny lehet mindenre, ami a témával kapcsolatos élmény, legyen az könyv, beszélgetés, vagy hír. Mindezt persze a környezete is érzékeli és valaki, aki fokozottan rezonál önnel, a tudtára is fogja adni.



 

Oroszlán (07. 23. – 08. 22.)

Az egész nap nagyon sűrű és elfoglalt lesz, néha még bizony az is eszébe jut, hogy a háta közepére nem kívánja ezt az egészet. Ne erre gondoljon, inkább azzal foglalkozzon, hogy mennyire fogja élvezni a most elvégzett munka eredményét később.



 

Szűz (08. 23. – 09. 22.)

Hiába erős és energikus, ha egyszerre három ember munkáját vállalja be, akkor biztosan nem fog sokáig kitartani ez az állapot. Mi lenne, ha egy kicsit óvatosabb lenne? Ossza be az erejét és ne akarjon mindig mindenkinek megfelelni.



 

Mérleg (09. 23. – 10. 22.)

Ma nem áll valami szilárdan a lábán, és nagyon könnyen befolyásolhatja a környezete negatív hangulata. Katasztrófát lát bele olyan dolgokba, melyek valójában nem is annyira lényegesek. Ne engedje, hogy ilyen szinten befolyásolják mások!



 

Skorpió (10. 23. – 11. 22.)

Izgalmat és felerősödött vágyat okoz egy váratlan találkozás, vagy talán összefut egy régi ismerőssel, szerelmével, exével, akiről már egy ideje nem hallott semmit. Gondolkodjon hosszú távon, ne ugorjon fejest semmibe!



 



 

Nyilas (11. 23. – 12. 21.)

Hirtelen fordulatok jönnek. Egy váratlan esemény, vagy hír keresztülhúzhatja az eltervezett menetrendet és talán azonnal reagálnia is kell rá valamilyen módon. Ha pedig bekövetkezik, maradjon nyugodt és koncentráljon a megoldásra.



 

Bak (12. 22. – 01. 20.)

Bárki is lenne az ön helyében, tuti nem bírná azt a nagy nyomást, ami nehezedik önre a mai nap. Mindez pedig azért van, mert egy kissé túl sokat vállalt be egyszerre. Aggódnia viszont nem kell, mert ha valaki, ön aztán igazán bírja a tempót.



 

Vízöntő (01. 21. – 02. 18.)

Néha annyi feladat halmozódik fel, hogy szinte ki sem látunk mögüle. A mai nap épp ilyen lehet önnek. Ne feledje azonban, hogy nem csak munkából áll az élet. Ma lehet egy szuper élménye, ha esélyt ad neki!



 

Halak (02. 19. – 03. 20.)

Hétfőn kissé borús hangulatban van, és a szokottnál is érzékenyebben reagálhat egy negatív hírre, vagy a negatív személyiségekre... Jobban is tenné, ha elkerülné azokat a szituációkat, melyek felesleges konfliktusokkal terhelnék.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás