
Anyámmal folytatott viszonyt a vőlegényem: hihetetlen, mi történt kettejükkel
Komoly következményei lettek a viszonynak.
Kevés furcsább helyzetet tudunk elképzelni annál, mint hogy a saját édesanyánkkal kell osztoznunk a szerelmünkön. A 35 éves Kylie Holgate-nek azonban ezzel a súlyos helyzettel kellett szembenéznie, amikor kiderült, hogy vőlegénye nemcsak őt kívánja, hanem az anyját is. Így hát jó ideig folytatott viszonyt az anyával, miközben lányával az esküvőt tervezték. Amikor azonban a dologra fény derült, olyan történt, amire senki nem számított.

Kylie elvakult a dühtől, amikor megtudta, hogy vőlegényének egy másik nővel van viszonya. Amikor azonban megtudta, hogy ez a nő történetesen a saját édesanyja, nem tudta, hogyan reagáljon. A viszonyuk fél évig tartott, ez pedig valósággal sokkolta a menyasszonyt.
Tíz év telt el a szörnyű eset óta, mostanra jutott el Kylie arra a lelki szintre, hogy beszélni mer a történtekről. A The Sunnak elmesélte, hogy immáron örül annak, hogy kidobta egykori vőlegényét, ugyanakkor az anyjával való kapcsolata igen szoros lett.
„Az anyámmal való kapcsolatom erősebb, mint valaha. Hálás vagyok azért, amit tett, mert emiatt volt erőm véget vetni a dolognak. Anyám és apám is még mindig házasságban élnek, és a történtek után csak erősebb lett a kapcsolatuk.
Erről szól a megbocsátás, enélkül nem tudsz előrehaladni az életben. A felejtés azonban olyasmi, amire soha nem leszek képes
– mondta a nő, aki azt is elárulta, hogy a kapcsolatuk ott tört meg leginkább, hogy a férfi nagyon szeretett focit nézni, kedvesének ebből azonban már elege volt.

Top hírek

Egy anya pánikrohamot kapott, amikor megtudta, hogy ötös ikrekkel várandós
Ez a fajta spontán terhesség nagyon ritka.

Ez a 3 csillagjegy jó karmát vonz be 2026-ban - Te vajon közéjük tartozol?
2026 az átalakulás éve több csillagjegy számára is.

Felhívást tettek közzé: forduljon orvoshoz, aki rendszeresen és hangosan horkol éjszaka
Súlyos problémákhoz vezethet, aki nem kezeli időben.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre