
kutya


„Szörnyű, milyen ember az, aki ilyesmire vetemedik” – Mérget szórtak szét Rákosmentén egy játszótér közelében
A szülők és a gazdik egymást figyelmeztetik a veszélyre.

Kutyaovi - avagy kölyök szocializáció
A résztvevők elsajátíthatják az alapfeladatokat, amelyek már kölyökkortól szükségesek, illetve az alap szocializációs képességeket.

Halálos késes támadás történt a bevásárlóközpont mellett: megdöbbentek a helyiek
Négy szívtelen, kapucnis elkövető támadt rá a férfire.

Sosem jönnél rá, hogy miért vett SIM-kártyát a kutyájának egy pesti férfi
A férfi nyomkövetővel figyeli a saját kutyáját.

Mardoll teljesen kikészült: Aggasztó diagnózist közölt vele a doktor

Nem fogod elhinni, kivel fürdik együtt Csuti – fotó
Az üzletember általában elegáns stílusáról ismert, ám most egy igencsak meglepő fotó került elő róla.

Szívszaggató: gazdáját várja haza az M1-es horrorbalesetből kimentett kutya
Héra a baleset óta is várja haza súlyosan sérült gazdáját.

Botrány: Hiába magyarázta, hogy vak, kutyájával együtt dobták ki a nem látó férfit az étteremből – Videó
Még rendőrökkel is fenyegették a fogyatékkal élőt.

Pandának maszkírozták a kutyákat az állatkertben: azt hitték, hogy senki nem veszi észre a csalást
Most az állatvédők haragjával is szembe kell nézniük.
