
Nő az igény a gyerekeknek nyitott poszt-Covid-ambulanciára
Nagy az igény a gyerekeknek nyitott poszt-Covid-ambulanciára, ahová azokat a koronavírus-fertőzésen átesett kicsiket várják, akiknek a betegség után egy hónappal is tüneteik vannak.

Nagy az igény a gyerekeknek nyitott poszt-Covid-ambulanciára, ahová azokat a koronavírus-fertőzésen átesett kicsiket várják, akiknek a betegség után egy hónappal is tüneteik vannak.

A Ferencváros elnöke egyetért kollégájával, aki figyelmetlen volt.

Az új típusú koronavírus hónapokig észrevétlenül terjedhetett, legkorábban 2019 októberében jelenhetett meg a vírus Kínában.

Az egyik háziorvosi rendelő jelentése szerint egyre több a koronavírusos gyerek, Facebook bejegyzésük magáért beszél. Vigyázzunk gyermekeinkre is.

Az intézmény Covid vörös zónájában megállás nélkül megy a járvány elleni küzdelem.

Bányai Gábor koronavírus-fertőzés miatt hetek óta kórházi ápolásra szorul. Hetekkel ezelőtt került lélegeztetőgépre a kiskunhalasi járványkórházban.

Folyamatos a keleti vakcinák szállítása - közölte a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek délután megbeszélést folytatott Freund Tamással, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökével.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság összesen 4,5 millió forintos közigazgatási bírságot szabott ki négy emberre a március 15-ei jogellenes demonstrációk miatt.

Van egy fontos változás a járvány első két hullámához képest, mégpedig a tömeges vakcináció - mondta az emberi erőforrások minisztere.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
