Az élet védelmében álltak ki civilek a Csaba utcában.
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, a Magzatgyermek napján tartott demonstrációt a francia nagyköveti rezidencia előtt, a XII. kerületi Csaba utcában a Szent István Intézet, az Axióma Központ és a Védett Társadalom Alapítvány. A „Danger de mort! – Vigyázat, életveszély!” mottóval arra hívták fel a figyelmet, hogy a jelenlegi francia politikai vezetés milyen életellenes politikát folytat, amellyel halálba küldené az embereket, a még meg sem születetteket.
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök azt sürgeti, hogy az európai államok szálljanak be Ukrajna oldalán a háborúba, korábban pedig döntöttek arról, hogy Franciaországban az Alaptörvénybe foglalják az abortuszhoz való jogot. Mindezeket a demonstrációt tartó szervezetek úgy értékelik, hogy életveszélyes döntések, amelyekkel egész Európát, a még meg sem született magzatokat és a szebb jövőre méltó embereket egyaránt pusztulásra ítélik.
„A halál kultúrája járja át Európát. Ez visszatükröződik a lesújtó demográfiai mutatókban, a kényelmi abortuszok magas számában, az eutanázia térnyerésében és abban az egyre félelmetesebb háborús pszichózisban, ami rémisztő erővel sodor bennünket egy borzalmas világégés felé. Franciaország büszke, nagy nemzetének elnöke ebben az öngyilkos politikában minden eddigi határt átlépett. A gyermektelen francia elnök, Macron bizarr nőnapi ajándékul – a világon elsőként – alkotmányban rögzítette a magzatgyilkosság jogát” – mondta Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója az életvédelmi demonstráción. A négygyermekes édesanya hozzátette: Macron büszkén vállalja, hogy nem nyugszik addig, míg Európában és majd a világon is alapvető emberi jogként nem ismerik el az abortuszt.
Ez világbotrány. Láttunk már Európa XX. századi történetében hasonló gondolkodásmódot és mindig tengernyi szenvedés járt a nyomában!
– jelentette ki.
A halál kultúráját elutasító demonstráción elhangzott az is, hogy Emanuel Macron az elmúlt hetekben nemcsak a még meg nem született gyermekek ellen követett el merényletet, de az orosz-ukrán háború kapcsán tett megdöbbentő kijelentéseivel is életekkel játszik. Máthé Zsuzsa egyenesen úgy fogalmazott: a mi életünkkel, a gyermekeink, családjaink életével is!
„Innen, Budapestről is üzenjük Macron elnöknek és a körülötte sokasodó háborús hiénáknak, hogy ne játsszanak az életünkkel, a hazánkkal és a gyermekeink jövőjével!”
– fogalmazott Máthé Zsuzsa.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre