A sztár lenyűgöző fotósorozatot publikált.
Szécsi Debóra ezúttal szeptemberi fotósorozatával kápráztatta el követőit az Instagramon. A fiatal édesanya merész és elegáns képeket osztott meg, melyek között akad sejtelmesen homályosított, valamint könnyed, hétköznapi pillanatot ábrázoló felvétel is. A kommentelők pillanatok alatt elárasztották a posztját rajongással, és rövid idő alatt több ezer kedvelést zsebelhetett be.
Az első képen a sztár intimebb, hétköznapibb oldalát mutatja meg, ahol természetes szépségével hódít. A képaláírás szerint Debóra így búcsúzott a hónaptól:
Szeptember, de jó voltál.
Azt ezt követő fotók közül kettő tűnik ki igazán: Az egyik képen fekete, bőrből készült szerelésben pózol, amely azonnal a figyelem középpontjába került, míg a másikon vörös, látványos felsőben, farmerben mosolyog sugárzóan.
Ahogy korábban már írtuk róla, Szécsi Debóra nemcsak a közösségi médiában aktív, hanem családanyaként is helytáll. Cooky párjaként két kisfiút nevelnek közösen, és Debóra korábban úgy fogalmazott:
Nyilván van olyan, amiben ő a szigorúbb, és van, amiben én. Néha ez okoz köztünk egy kis feszültséget, de mivel jól működünk együtt, ezért a gyermekeink nagyon jól neveltek.
A fiatal anyuka többször hangsúlyozta, hogy büszke gyerekei szoros kapcsolatára:
Ez a két kisfiú annyira szereti egymást, hogy például összebújva alszanak, vagy amikor felkelnek, öleléssel köszöntik mindig egymást.
A mostani fotósorozat egyszerre mutatja Debóra magabiztos, nőies oldalát és hétköznapi természetességét. Nem véletlen, hogy követői rajonganak érte: egyszerre családcentrikus anya, kifinomult nő és stílusikon.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.