Saját bevallása szerint mindig nosztalgikus alkat volt Sal Endre író, újságíró, aki a napokban megjelenő második, Mi, magyarok a századelőn című könyve kapcsán a Metropolnak arról mesélt, hogyan született a ma már közel 150 ezres követővel rendelkező Újságmúzeum Facebook oldal, miért fontos, hogy ismerjük „régi nagyjaink” hétköznapi arcát is, és az újságírás vajon tényleg múzeumba való műfajjá öregedett-e a 21. században?
Vajon melyik Tenkes kapitánya jelenetben dobálta partnerét csoki pudinggal Zenthe Ferenc? Mennyibe került Molnár Ferencnek, hogy el tudjon válni Fedák Sáritól? Mi lett a Szerelem első vérig szereplőivel? Ezeken kívül még számtalan olyan izgalmas, múltidéző kérdés van, amelyekre Sal Endre tudja a választ.
– Kíváncsi voltam, hogy a Facebook alkalmas-e arra, hogy ott minőségi olvasnivalót adjak. Így született az Újságmúzeum 2017 márciusában, miután lefektettem a középső fiamat Martint, és a konyhában megírtam az első bejegyzést. Gyorsan kiderült, hogy az emberek érdeklődnek a régmúlt iránt, hiszen ahogy egyre gyorsul a világ, egyre jobban próbálunk visszanyúlni a múltba. Erős a nosztalgia, ami nagyon kellemes állapot tud lenni – árulta el Sal Endre, aki olyan stílusos eleganciával érkezett találkozónkra a Hunyadi térre, mintha maga is a 20. században élne. Abban a korban, amelyikben történeteinek a főszereplői.
Az Újságmúzeum a negyven pluszosok számára a gyerekkort is felidézi. Márkus László, vagy Zenthe Ferenc neve egy egész generációban kelti ugyanazt az érzést. – Szerencsére az Újságmúzeum olvasótábora a statisztika szerint fiatalodik. Azt szeretném, hogy a fiatalokhoz is eljussanak ezek a fantasztikus színészlegendák és persze azok is, akiknek a nevét már elfelejtettük. Rengeteg olyan jelentős ember volt, aki például a 20-as 30-as évek elején nagyot alkotott, ám a nevüket nem őrzi utcanévtábla. Én nem szobrot építek, igyekszem olvasmányosan mesélni, és a valóságot írni. Sokakról nem lehet tudni, hogy milyen volt az életük. 45 után a színészek magánélete nem volt közkeletű. Pedig az embereket érdekli, hogyan éltek, kit szerettek, mi mozgatta őket? – vallja az író, aki szenvedélyesen kutatja a múltat és megírja Facebook posztban, online cikkben vagy könyvben.
A print sajtó „haláláról” Sal Endre gyakorló újságíróként azt gondolja, hogy azért az újságírás még nem múzeumi műfaj. – 2012-ben egy nagy svájci kiadónál dolgoztam, ahol azt mondták, hogy 2020-ra nem lesz papír alapú újság. Szerencsére az élet ezt megcáfolta. Annak idején ugyanígy féltették a könyvet is. Szerintem annyi változás azért lesz, hogy a specifikus témájú, tematikus újságoknak és a magazinoknak lesz piaca.
Sal Endre a Metropolnak elmesélte, hogy Somlay Artúr, a negyvenes évek ünnepelt színésze a kommunista rendszer miatt lett öngyilkos 1951-ben. A hivatalos jelentésben ezzel szemben az állt, hogy szívrohamot kapott. Az általa gyűlölt rendszer pedig dísztemetést rendezett neki és az elvtársak felravatalozták a Nemzeti Színház előtt. Felidézte László Ernő alakját is, aki olyan híres bőrgyógyász volt, hogy Los Angeles-i magánrendelésére még Marilyn Monroe és Jackie Kennedy is csak ajánlással jutott be.
Kutatás közben az írót is megrázta a 16 éves Kovalik Dénes története, akiről a most megjelenő Mi, magyarok a századelőn című könyvében mesél. – A zuglói fiú 1912-ben felmászott a Ferenc József hídra, és a turulmadárról a Dunába ugrott. Tette ezt azért, hogy ezt felvegyék és egy mozifilmet reklámozzanak az ugrással – elevenítette fel a sokkoló jelenetet Sal Endre. – Az ötlet az övé volt, és egy francia filmforgalmazó cég megvette. 250 koronát ígértek neki, 6 korona előleget kapott. A filmesek felvették a rakpartról az ugrást. Dénes azonnal elmerült, három nap múlva fogták ki a holttestét Csepelen, zsebében a 6 pengővel. Ő volt a mozi első áldozata.
Heteken át egy meghökkentő esetről beszélgettek a budapestiek 1909-ben – írja a www.ujsagmuzeum.hu. Kováts László, a Nemzeti Múzeum köztiszteletnek örvendő, harmincas évei végén járó segédőre hat éven keresztül láda szám lopta a múzeum felbecsülhetetlen értékű iratait. Furfangos ember volt, ugyanis a kicsempészett iratokat – két közvetítő bevonásával – később megvételre ajánlotta a múzeumnak, amely természetesen lecsapott a különleges példányokra. Szépen lassan ipari mennyiségben kezdte kilopni a forradalom idejéből való kéziratokat, hirdetményeket, levelezéseket. 1909 augusztusában aztán minden összeomlott. Kováts beépített embere lebukott, a detektívek kihallgatták és ijedtében mindent elmesélt. Kováts a svájci Alpokból jött haza, amikor a vonaton vett egy újságot. A címoldalon azt olvashatta, hogy szorul a hurok a múzeumi tolvaj nyaka körül. A Nyugati pályaudvaron leugrott a még mozgó vonat leghátsó személykocsijáról és elmenekült. Bruckban bujkált a Kék Ökör fogadóban, de az egyik helyi detektív felismerte az utcán és üldözőbe vette. Az idegileg kikészült múzeumi tolvaj egy kapualjban elővette a pisztolyát és fejbe lőtte magát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre