
Megnyerte a lottót, drogbizniszbe fogott a pénzből
Lelepleződött több éves sötét múltja. A lottónyertes korábban büntetett előéletű volt.
Az amerikai lottónyertes, Ronnie Music Jr előtt az egész világ hevert, amikor 2015-ben 3 millió dollárnak megfelelő összeget nyert, de az öröme csupán két évig tartott, mivel egy razzia során lelepleződött sötét gengszterélete. Újra reflektorfénybe került az esete, miután a héten egy wigani lottómilliomost, John Eric Spibyt is börtönbe zártak a fiával együtt, amiért egy vidéki házban droglabort működtettek hamis receptköteles tabletták árusítására.

A lottónyertes a nyereménye előtt is problémás volt
A férfi a 3 millió dolláros nyereményéből egy drogcsempész hálózatot épített ki, amelynek középpontjában a metamfetamin állt. A nyeremény idején 44 éves karbantartási felügyelő volt, és már korábban is büntetett előéletű volt. A jackpot megnyerése után a lottótársaságnak azt mondta, hogy a pénzt befektetni szeretné, amit egy ideig be is tartott. Miután beleölte a pénzét a sötét üzletbe, hamarosan több államon átívelően terítette a több százezer dollár értékű kábítószert.
A kétes műveletet valójában a georgiai Calhoun Állami Börtönből irányították, de a kiépülő birodalma már ugyanabban az évben összeesni látszott, amikor megnyerte a lottót.
Tíz társát 2015 szeptemberében tartóztatták le, miután állítólag megpróbáltak eladni egy nagy mennyiségű metamfetamint, amelyet Music szállított. Bár társai komoly bajba kerültek a hatóságokkal, a férfi továbbra is folytatta a drogeladást, amíg el nem kapták.
A rendőrök végül razziát tartottak az otthonában és a munkahelyén is, ahol döbbenetes látvány fogadta őket: 11 lőfegyvert találtak, köztük rohamfegyver jellegű fegyvereket, egy lopott revolvert és egy illegálisan lefűrészelt csövű sörétes puskát.
Két évvel a nyereménye után, 2017. április 3-án 21 év szövetségi börtönbüntetésre ítélték - írja a The Mirror.
Top hírek


Családi vállalkozás: Kristállyal kereskedett egy egész család Enyingen

Térfigyelő kamera buktatta le a férfit - betörte a pizzéria ajtaját, lopni ment
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre