
Kegyetlen anya, testvére és a nagymama is kínozta az ártatlan gyerekeket
Az orvos állapította meg a helyzet súlyosságát.
Jelenleg is zajlik a háború Ukrajnában, noha a háború lezárását már több külső hatalom sürgeti. A közölt adatok alapján az egekben van az elhunyt katonák és civilek száma.
Lassan negyedik évébe ér a szomszédban dúló háború, ami egyre több katonai és civil áldozatot követel. Volodimir Zelenszkij elnök nyilatkozatában azt mondta, több tízezer ukrán katona esett el, az erre vonatkozó becslések aggasztóak.

Folyamatosan észlelik a támadásokat Ukrajnában, ahol ma is háború zajlik. Az elemzők szerint az orosz és ukrán haderők becslései nem mindig pontosak; általában a saját veszteségeiket alul, míg az ellenség veszteségeit fölé becsülik. A számok azonban így is felkavaróak.
Ukrajnában a hivatalos adatok szerint a fronton megölt, hivatásos és a besorozott katonák száma 55 ezer
– nyilatkozta Zelenszkij a France 2 TV-nek adott interjújában. Ezenfelül rengeteg személyt eltűntnek nyilvánítottak, az elnök erről pontos adatokat nem közölt.
Az ENSZ ukrajnai emberi jogi megfigyelő missziójának 2025-ös jelentése szerint az orosz támadások során 2514 civil halottat és 12 142 sebesültet jegyeztek. Ezek a számok nagyobbak a 2024-es adatoknál.
Az orosz oldalon szintén nagyok a veszteségek; Olekszandr Sztanyiszlavovics Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők Szárazföldi Erőinek parancsnoka, vezérezredes majdnem 420 ezer halott orosz katonáról számolt be, míg a brit nemzetbiztonság összesen 1,1 millióra teszi az orosz halottak és sebesültek számát – írja a Ripost.

Az orvos állapította meg a helyzet súlyosságát.

Személyi sérülés nem történt.

Szerelmi bánat gyötörhette.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.