Az október 23-i nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs cellainformációk alapján gyűjtött adatai szerint az ünnepi beszédek időpontjában az október 23-i Kossuth téri megemlékezésen több mint 80 ezren, a Hősök terén tartott rendezvényen pedig 45 ezren vettek részt – vagyis a Békemeneten közel dupla annyian voltak, mint a Tisza Párt rendezvényén.
A Magyar Nemzet írja, hogy a Tisza Párt vezetésének dolgozó informátoruk szerint a Magyar Péteréknek "nem sikerült rendszerváltó tömegeket felmutatni tegnap".
Magyar Péter is felismerte, hogy ugyan szép tömeg gyűlt össze, de nem volt egy rendszerváltó nagygyűlés, amit ő tegnapra akart. Ezt pedig az esemény után felrótta mindenkinek
– mondta a lap informátora, aki szerint a Tisza Párt elnöksége is tudja, hogy október 23-án elbuktak:
A Tisza elnöksége nyilván úgy kommunikál, mintha megnyerték volna a napot. Azt azonban ők is érzik, hogy ez nem igaz. Abban reménykedtek, hogy a nemzeti ünnep után jobban fog nekik lejteni a pálya, de kiderült, ez nem lesz így.