
"Ez minden szülő legrosszabb rémálma" - halálos betegséget rejtett egy kisfiú sántítása
Szüleit teljesen összetörte a váratlan diagnózis.
Egy férfi, aki párja halála után új társra vágyott, végzetes csapdába esett, amely miatt nemcsak vagyonát veszítette el, hanem saját életét is. A sajtó által csak Fekete Özvegynek becézett nőt évekig próbálták őrizetbe venni, később a gyilkos, életfogytiglani büntetést kapott.
Párja halála után, 2011-ben David Lawrence teljesen elveszettnek érezte magát. Városában, Morphett Vale-ben jól ismert volt, gyakran segített önkéntesként, de leginkább arra vágyott, hogy megoszthassa életét valakivel, aki különleges számára, azonban arra nem számított, hogy ez tragikus halálához fog vezetni, és a gyilkos a párja lesz.
Amikor randevúzni kezdett Wendie-Sue Denttel, családja azonnal rosszallását fejezte ki, mert attól tartottak, hogy a nő kihasználja őt ebben a sebezhető időszakban. Viszont David fülig szerelmes volt, kapcsolatuk pedig gyorsan elmélyült.
2015 végére már 18 hónapja együtt éltek, a férfi otthonában. Míg David anyagilag biztos lábakon állt, Dent élete sokkal zűrzavarosabb volt. Dolgozott ápolóként, gyerekfelügyelőként, sőt escortként is, hogy fedezni tudja függőségeit, ugyanis 4 évtizede használt drogokat, és korábban a törvénnyel is összeütközésbe került, például hamis receptek miatt.
Dent mindenben az ellentéte volt Davidnek, aki becsületes emberként élte életét. A kétszer elvált nő azonban elbűvölte őt, és barátainak azt mondta, terveik szerint össze fognak házasodni. Amikor David 62. születésnapja közeledett, egyre rosszabbul érezte magát. Elcsendesedett, elhúzódott a barátaitól, és családja is aggódni kezdett, amikor nem válaszolt születésnapi üzeneteikre.
2 nappal születésnapja után december 3-án Dent közölte, hogy az ágyban fekve holtan találta meg párját. A férfi családját hatalmas sokk érte, hiszen egész életében csak kisebb egészségügyi problémái voltak.
Kezdetben nem merült fel gyanú, azt feltételezték, álmában hunyt el. Viszont a boncolás kimutatta, hogy halálát óriási mennyiségű gyógyszer, köztük morfium, diazepám és tramadol okozta. David összesen hétféle gyógyszert nyelt le, köztük legalább 20 adag morfiumot, amely önmagában is végzetes lett volna, és mint kiderült a szerek többségét nem neki írták fel.
A rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy David akaratán kívül juthatott a szerekhez, ételbe vagy italba keverve, és valójában meggyilkolták. Bár a pontos időpontot nem tudták meghatározni, a nyomozók szerint születésnapján érhette a halál, és egy hozzá közeli ember állhatott az egész mögött.
Először a testvéreit vizsgálták, de hamar kizárták őket. Egy nyomozó szerint már csak a férfi öröksége érhetett annyit valakinek, hogy gyilkosságot kövessen, majd kiderült, hogy végítélete nem sokkal halála előtt változott meg, mindent párjára, Dentre hagyva.
A kihallgatáson Dent azzal védekezett, hogy mivel házasságot terveztek, David természetesnek tartotta, hogy gondoskodjon közös jövőjükről. A család viszont meg volt győződve arról, hogy a nő ölte meg őt, ennek ellenére több mint egy évbe telt mire vádat tudtak ellene emelni, majd 2017 júliusában letartóztatták az Adelaide repülőterén.
A média Fekete Özvegynek nevezte el a nőt, aki pénzéért megmérgezte jószívű, védtelen partnerét. 2020-ban állt bíróság elé, a védelem szerint nem volt bizonyíték arra, hogy Dent mérgezte volna meg Davidet. Az ügyészség viszont azzal érvelt, hogy a nő kihasználta párja nagylelkűségét, meghamisította a végrendeletét, és mivel a férfi mindig vonakodott gyógyszereket szedni, kizárt, hogy véletlenül túladagolta volna magát. Ráadásul túl sokféle szer volt a szervezetében ahhoz, hogy az egész véletlenül történhessen.
2020 áprilisában, hét hét tárgyalás után Dentet bűnösnek találták gyilkosság vádjában, és még abban az évben életfogytiglanra ítélték, legalább 25 év letöltendővel. Mindezek ellenére a nő semmi megbánást nem mutatott.
Bár Dent fellebbezett, 2021-ben az ítéletet ideiglenesen hatályon kívül helyezték, de új tárgyaláson ismét bűnösnek találták. 2023 júniusában újra életfogytiglant kapott, 25 év letöltendővel, majd immár 66 évesen ismét próbálta megfellebbezni az ítéletet, de tavaly végleg elutasították kérelmét - írta a Mirror.
Szüleit teljesen összetörte a váratlan diagnózis.
Kiderült a fennakadás oka.
Az ismeretlen férfi kést rántott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.