Élménybeszámolót tartott Kapu Tibor Budapesten - Fotók



Megosztás
Szerző: K. C.
Létrehozva: 2025.08.23. 16:20
Módosítva: 2025.08.23. 16:28
Kapu Tibor Millenáris Park űrhajós

Nagyszámú hallgatóság előtt tartott élménybeszámolót Kapu Tibor és Cserényi Gyula kutatóűrhajós szombaton Budapesten, a Millenáris parkban, ahol a felkészülésről és az űrutazásról is beszéltek a közönségnek, majd közös fotók készítésére és autogramkérésre is lehetőség nyílt.

Kapu Tibor, Magyarország második kutatóűrhajósa és Cserényi Gyula kiképzett kutatóűrhajós óriási érdeklődés mellett mondta el élményeit a kiválasztástól a visszatérésig a Millenáris parkban felállított színpadon.

KAPU Tibor
Fotó: Illyés Tibor

 

Kapu Tibor az Axiom-4 misszió tagjaként június 25. és július 15. között járt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), ahol 25 tudományos kísérletet hajtott végre a HUNOR Magyar Űrhajós Program keretében.

A két kutatóűrhajós felidézte a programra való jelentkezés folyamatát: utolsó pillanatban adták be a pályázatukat, 245 további jelentkező mellett. Több kiválasztási kört teljesítettek, 2022 márciusában 44-en maradtak, ekkor utaztak Hamburgba.

Cserényi Gyula elmondta: ezek után egyéves alapkiképzési fázis következett, amelyet négyen teljesítettek, ezalatt az időszak alatt Szakály Andrással és Schlégl Ádámmal négyen örök barátságot kötöttek.

Elmondta: következő fontos dátum 2024. május 26-a volt, amikor lezárták az alapkiképzést, és kiválasztották a két űrhajóst. Egyrészt letaglózó, másrészt pozitív pillanat volt, amikor a kiválasztási ceremónián a levelet elolvasták arról, hogy őket választották - mondták.

CSERÉNYI Gyula; KAPU Tibor
Fotó: Illyés Tibor

 

A dátum megegyezik az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan felbocsátásának 44 évvel ezelőtti dátumával - idézték fel.

Elmondták: 2024 augusztusában kezdték meg az amerikai kiképzési szakaszt, döntő részben Houstonban zajlott a felkészítés, a NASA, az Axiom Space és a SpaceX által. Kiemelték: mind a NASA, mind a SpaceX képzés gyakorlatias volt, a vészhelyzeteket szimulálták, többször végigmentek a folyamatokon.

Kapu Tibor a csapatmunkát emelte ki, mint mondta, a küldetésben összesen legalább ezren vettek részt.

A magyar űrhajós és a parancsnok, Peggy Whitson mellett, aki a legtapasztaltabb amerikai űrhajós, Shubhanshu Shukla indiai és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel űrhajós vett még részt a küldetésben.

Kapu Tibor a várakozás időszakáról szólva elmondta: rekordot döntöttek, ez volt a küldetés előtti leghosszabb megszakítatlan karantén, amely 32 napra duzzadt a 14 helyett. Floridában voltak karanténben, reggelente futhattak a tengerparton, enélkül nem tudták volna végigcsinálni ezt az időszakot.

Kapu Tibor a felbocsátásról elmondta, ezeket a pillanatokat nagyon nehéz megfogalmazni: Peggy Whitson azt mondta, hogy még harminc év után sem találja a megfelelő szavakat ezeknek az élményeknek a leírásához. A centrifugában sokat gyakorolják, hogy milyen hatások érik majd őket, de amikor életre kel a rakéta, az ember szája mosolyra szalad, még az is gyermeki sikollyal fogadja a felbocsátás első másodperceit, akinek már van tapasztalata a repülésben - mondta. Elmondta: a zajszűrős fülhallgató ellenére hallható a rakéta hangja, rezeg és vibrál, de érezhető, hogy az egész rakéta egyben van, stabil, ő pedig a szerkezet része.

CSERÉNYI Gyula; KAPU Tibor
Fotó: Illyés Tibor

 

Felidézte: azok az erőhatások, amelyek érik őket ugyanazok, amelyekre előre felkészültek. Száz kilométeres magasságba viszi el őket az első fokozat, 2 és fél perc alatt, utána leválik, a második fokozat még 6-7 percig működik, a terhelés, a zaj, a rázkódás egyre nő, majd egy pillanat alatt megszűnik minden, és beáll a súlytalanság és a világűr csendje. Ez a hatalmas kontraszt, amit ilyenkor átél az ember, egy akkora élmény, amire mindig emlékezni fogok - mondta.

Cserényi Gyula, aki a Földről segítette az űrállomáson dolgozó magyar kutatóűrhajós munkáját elmondta: Kennedy Space Centerben nézte végig a felbocsátást, ami lenyűgöző volt. A 28 órás utazás után való dokkolást Floridában együtt nézték a Kapu-családdal, utána azonnal indultak Houstonba. A dokkolás után Kapu Tibor Nemzetközi Űrállomásra való megérkezése volt igazán katartikus pillanat, akkor érezte, hogy sikerült a küldetés.

Kapu Tibor elmondta: amikor megérkeztek, volt egy órájuk addig, amíg az üdvözlő ceremónia megtörtént, ebben az egy órában csukott szemmel vezették be őket a kupolába, majd felhívhatták a szeretteiket. Ezek is olyan élmények, amire mindig emlékezni fog - mondta, majd felidézte az űrállomáson töltött napokat. Szólt az ott elvégzett 25 kísérletről, amelyeket kollégái precízen megterveztek, hogy mindent időben elvégezhessen, ezt közös sikernek tekinti.

Elmondta: a legjobb időtöltés számára az volt, ha a kupolában lehetett, és nézhette a Földet, az utolsó este 90 percet tölthetett ott egyhuzamban. A kupolában felfelé néztek a Földre, ami gyönyörű, nagyon fényes, színes, elképesztően izgalmas, látható, hogy mennyi minden történik egyszerre - mondta.

Kapu Tibor kiemelte: 18 napot töltöttek az űrállomáson, a visszatérés legizgalmasabb része az a 12 perc, amíg a plazmán átszáguldanak és nincs kommunikáció.

Kapu Tibor a színpadra érkező Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős kormánybiztosnak is köszönetet mondott. Kiemelte: az ő ötlete volt, hogy legyen egy következő magyar űrhajós, és az elmúlt hat-hét évben a program legerősebb motorja volt. Mint mondta, nélküle ez a küldetés nem jöhetett volna létre.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.