
Hátborzongató, amit a bébiőr rögzített: a kiságyban zajlott a drámai jelenet
Az anyuka kétségbeesetten sietett segítségért.
Nem indul nyomozás.
Nem indul nyomozás a kárpátaljai férfi halálának ügyében, aki kényszersorozás áldozata lett. Sebestyén József halála előtt maga is nyilatkozatot tett az elszenvedett kínzásokról, és családja is beszámolt a férfi brutális bántalmazásáról, amelyet fotók is igazolnak. Az ukrán emberrablók kegyetlenségéről készült felvételeken is látszik, hogyan kínozták Sebestyén Józsefet, aki pár héttel később belehalt sérüléseibe – írja a Magyar Nemzet.
Információink szerint az ukrán Állami Nyomozó Iroda nem indít nyomozást Sebestyén József halálának ügyében. Állításuk szerint nincs elég adat az eljáráshoz, vagyis – szerintük – nincs elég bizonyíték a nyomozás elindításához.
Amint arról korábban beszámoltunk, a beregszászi magyar férfit, Sebestyén Józsefet erőszakkal sorozták be, és a toborzótisztek által elszenvedett bántalmazások következtében halt meg. Egy videó is nyilvánosságra került, amelyen az látható, hogy az ukrán emberrablók kínozzák és trágár szavakkal illetik a kárpátaljai magyar férfit. A videón a brutális toborzótisztek és Sebestyén József beszélgetése is hallható. A férfi halála előtt maga is beszámolt a bántalmazás körülményeiről.
Sok más emberrel együtt egy erdőbe vittek, ott verni kezdtek. Az ütések főként a fejre és testre irányultak. Azt mondták, ha nem írok alá valamit, »nullára« visznek. Nagyon fájt, nem tudtam mozogni
– írta, hozzátéve:
Néhány katona a sárba dobott, hogy aludjak ott. Másnap reggel a kapuhoz vittek, azt mondták: »tűnj haza«. Gyalog hazamentem Beregszászra. Nem tudom, miért, de pszichiátriára kerültem, ahol kihívták a rendőrséget.
A 45 éves kárpátaljai magyar férfi azt is hangsúlyozta, hogy minden nap egyre rosszabbul érezte magát.
Sebestyén József és a család beszámolója, valamint a nyilvánosságra került felvételek egyértelműek, az ukránok mégis mindent tagadnak a magyar férfi brutális bántalmazásával és tragikus halálával kapcsolatban. Az ukrán külügyminisztérium korábban keményen bírálta a magyar sajtóban megjelent beszámolókat, amelyek szerint Sebestyén József halálát az ukrán katonai mozgósítás során elszenvedett bántalmazás okozta.
Az ukrán toborzótisztek által elkövetett visszaélések rendszerszerűvé és széles körűvé váltak – áll az Európa Tanács július közepén közzétett jelentésében. A dokumentum részletesen felsorolja a jogsértések típusait: fizikai bántalmazás, erőszakos és indokolatlan letartóztatások, az ügyvédhez való hozzáférés megtagadása, elszigetelt fogva tartás, sőt még fogyatékkal élő személyek erőszakos mozgósítása is történt. Emellett Ukrajna emberi jogi biztosa, Dmitro Lubinec is megerősítette a súlyos túlkapások tényét.
Hetek óta egy magyar családapa tragikus halála foglalkoztatja a hazai közvéleményt. A Bors új részleteket tudott meg a megrázó esetről, az ukrán kényszersorozás kegyetlenségéről. Mint korábban megírtuk, a 45 éves Sebestyén Józsefet elhurcolták, majd egy erdőben vascsövekkel brutálisan megverték. Ezek után elengedték, ő pedig nagy nehezen eljutott a beregszászi kórházba, ahol három héttel később életét vesztette.
A családapa már nem rendelkezett ukrán lakcímmel, kijelentkezett az országból. Közeli ismerősei szerint emiatt úgy gondolta, nem fenyegeti a veszély, hogy érte mennek a kényszertoborzók. Kárpátalját idős szüleire tekintettel nem hagyta el, illetve attól tartott, ha kiköltözik a házából, idegenek erőszakkal elfoglalják.
A férfit meg-meglátogatta a Parisel nevű cukrászda-éttermet, ha tehette, ott itta meg a reggeli kávéját. Ismerőseiben felmerült a gyanú, hogy azon a bizonyos napon Józsefet a TCK, az ukrán hadkiegészítési szervezet emberei szándékosan csapdába csalták. A gyanú alapja, hogy a magyar férfin kívül akkor és ott senki mást nem vittek el. Egyenesen odaléptek hozzá, és elhurcolták.
A férfit nem vitték be a Vojenkomatra, vagyis a tagtoborzó irodába, ahogy azt a törvények előírják, hogy egészségügyi alkalmassági vizsgálatot végezzenek rajta. Kihurcolták az erdőbe, a sárban mászatták és brutálisan vasdorongokkal verték. Közben még le is fotózták, sőt videózták a férfi szenvedését.
A videón a brutális toborzótisztek és Sebestyén József beszélgetése is hallható.
1. személy: Ha kiengedjük a városba, ott is így fog mászni?
2. személy: Nem, egyből lábra áll majd.
József: Nem bírom tovább. Nem bírom! Videót készítetek?
1. személy (kárpátaljai ruszin akcentussal): Szveta, gyere, gyógyítsd meg őt!
József: Igen, elfogadom, hogy segítsen.
2. személy: Mindjárt jön a Szveta, mindjárt meg...a őt.
József: Jöjjön a Szveta, tényleg nagyon rosszul vagyok.
1. személy: Gyere ide, Szveta, itt meg kell oldani valamit.
Miután Sebestyén Józsefet bestiális kegyetlenséggel megverték, elengedték, ő pedig bevonszolta magát a beregszászi kórházba. A Bors értesülése szerint a szülei, – főleg az édesapja – naponta kétszer látogatták. Az állapota folyamatosan romlott. Június 21. és 25. között már gyakorlatilag nem volt magánál, nem volt képes beszélni sem. Információink szerint talán érthette, ha mondtak neki valamit, de képtelen volt megszólalni.
Július 6-án, vasárnap a szervezete végleg feladta küzdelmet. Az édesapja – bár többször kiküldték a kórteremből – próbált mellette maradni. Úgy tudjuk, hogy élete utolsó napján valamelyest összeszedte az erejét. Evett, és a mosdóba is kiment. Aztán hirtelen összeomlott. Az édesapja 15 perccel később rosszat sejtett, ismét bement a kórterembe, de József akkor már fuldoklott. A férfi amikor meglátta az édesapját, nagy nehezen megszólalt:
Jaj, Apu, segíts, meghalok!
Segítséget kértek, de az orvos nem sietett, hosszan vártak rá. Mire megérkezett végre, már késő volt...
Egyesek úgy vélik, hogy a családapát hagyták meghalni.
Beregszászi ismerősök szerint a férfit a kórházban dezertőrnek hihették, és a kórházi személyzet tartott a retorzióktól. Később a kezelőorvosa a sorozóirodában, a Vojenkomatnál kiderítette, hogy József nem szökevény.
Apró, de jellemző adalék, hogy József szüleire a Linner Bertalan Kórház liftkezelője durván rászólt, hogy egymás között se beszéljenek magyarul. Még az egyik, jellegzetes magyar vezeték- és keresztnévvel rendelkező orvos sem mert magyarul szólni Józsefhez és a családhoz az anyanyelvükön.
Márta, József testvére élete végéig gyászolni fogja szeretett öccsét. Megkeresésünkkor elmondta, hogy a család még sokkhatás alatt áll, ezért képtelenek interjút adni. Egy kérdésre azért válaszolt: van-e bocsánat a pribékek számára?
Én képtelen vagyok megbocsátani az öcsém gyilkosainak. Ezt a Jóistenre bízom!
Mint azt beregszászi forrásokból megtudtuk, az előzetes hírekkel ellentétben Józsefnek nem kettő, hanem egy gyermeke született. 19 éves fia biztonságban van, Debrecenben él, és az egyetemen tanul.
Az anyuka kétségbeesetten sietett segítségért.
A gyermekre eszméletlen állapotban találtak rá.
Az embriót még a 90-es évek közepén fagyasztották le.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.