
Kamera rögzítette: golyóval a fejében mászott elő a saját sírjából
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Lezárták a Tűzoltó utca egy szakaszát az autósforgalom elől, így mostantól nem lehet onnan kikanyarodni a Ferenc körútra. A sétáló utcaszakaszt Puzsér kocsmája előtt alakítják ki. Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester beállt a "kocsmakartell" mögé. A lakók persze teljesen kiborultak az egésztől, és nem kérnek Puzsér ajánlatából.
Puzsér Róbert 10%-os engedményt ajánlott az Inga nevű kocsmájában való fogyasztásból a Tűzoltó utca lakóinak. Cserébe azt követeli, hogy ne lázongjanak a sétáló utcaszakasz miatt, amit a kocsma előtt alakítanak ki. A lakók nem kérnek a kedvezményből, számukra sokkal fontosabb, hogy nyugodtan tudjanak közlekedni, például ki tudjanak kanyarodni a Ferenc körútra. De ez mostantól lehetetlen. Puzsér egyébként azután próbálta őket megvesztegetni, hogy a döntést, Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármestere már meghozta. Az Ingába ráadásul olyan árak vannak, ami még így sem érné meg az átlagembereknek. Rengeteg egyéb szempont is van, ami a diktatórikus intézkedés ellen szól.
Nemcsak a Tűzoltó utca, de az Angyal, a Liliom és sok más közeli utca lakói is ott kanyarodnak ki a Ferenc körútra, ahol most Puzsér elzárta az utat. Nem beszélve az átmenő forgalomról. A Puzsérék által "Zöld sétánynak" nevezett utcaszakasz kialakítását megpróbálják a zöldítés eszméje mögé, forgalomcsillapításnak álcázni. Miközben ez egyetlen dologról szól: Puzsér több bevételt akar a kocsmájából kifacsarni, ezért az egész "sétáló" utcaszakaszt teraszként fogja használni. Közben pedig mivel máshol kell majd kihajtaniuk az autóknak a Ferenc körútra, olyan torlódások lesznek, amelyek miatt a levegő még inkább szennyeződni fog a kipufogógáz által. A koncepciótlan "zöldítés" még nagyobb környezeti károkat fog okozni. Puzsér kávézójához ráadásul Barna Judit tiszás fővárosi képviselő is szorosan kötődik. Így megvolt, hogy kikhez kell fordulni.
Igazán vérlázító, hogy a saját hasznát leső Puzsér nemcsak a lakókkal, de a közeli II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikával sem foglalkozik. A Klinikára igyekvők, különös tekintettel a mentőautókra (!) is ezen a vonalon közlekedtek. Ezzel a sürgős, netán életveszélyes esetek gyors ellátását nehezíti.
Szepesfalvy Anna a Fidesz-KDNP fővárosi képviselője és Szerencsére Gyurákovics Andrea Fidesz-KDNP IX. kerületi frakcióvezetője meghallotta a helyi lakóközönség hangját, és élére álltak a tiltakozásuknak.
A városvezetés ignorálja a helyieket és a kocsmalobbinak szeretne kedvezni. Puzsér Róbert kávézóját teraszosodással segítik. Barna Judit tiszás fővárosi képviselő közben azért dolgozik, hogy egy olyan lezárás történjen, amelyről a helyben lakókat nem kérdezték meg. Mit várhatunk a Tisza párttól, ha már most így viselkednek? Csak az egyéni vállalkozóknak kedveznek, az itt élőknek nem. Ne csodálkozzunk, hogy csökken a belvárosban lakók száma. Nem vették figyelembe, hogy itt található a Gyermekklinika, a hajnalig tartó dajdajozás nemcsak a lakókat, de a gyógyulni vágyó gyerekeket is zavarni fogja. Puzsér és a neki asszisztáló Vitézy Dvid, Baranyi Krisztina és a Tisza párt egy zöld szósszal akarja leönteni a beruházást. De ha szűkítjük a városrészből kifelé vezető utakat, akkor tovább pöfögnek az autók. A környezetszennyezés nő emiatt, nem csökken! A város élhetősége ellen hat a beruházás, a kocsmalobbi kiszolgálása zajlik semmi egyéb. Budapest ennél többet érdemel.
- nyilatkozta a Metropolnak Szepesfalvy Anna a Fidesz-KDNP fővárosi képviselője.
A felelőtlen polgármesteri döntés kapcsán az itt élők hevesen elkezdtek tiltakozni. Nem egyeztetett velük erről senki. Nem is tájékoztatta őket senki. Egyik reggel arra ébredtek, hogy egy lezárt utcában élnek. Például a szemetet a szemétszállító cég így nem fogja elvinni. A szállítóautó, a mentő, a tűzoltó nem fog tudni bemenni.
Zavaró. Milyen egyszerű lenne gyorsan kijutni a körútra. Ennek vége. Minden ami a zöld az tök jó, de ezek a most ideültetett növények, amiket ide beültetnek csikktartók lesznek a bulizók számára
- nyilatkozta az ott élő Szilvia.
Az önkormányzat részéről nem látjuk az utakat, ahogyan ez a döntés megszületett. A kicsi utcákra átvezetett forgalom le fogja terhelni azokat. Az általuk hivatkozott európai nagyvárosokban ez nem így történik, hanem nagyon komoly egyeztetések vannak, én Bécsben is éltem, tudom
- mondta egy másik helyi, Andrea.
Több, mint 50 éve lakik itt Lambert Miklós, aki soha nem gondolta volna, hogy egyszer így ellehetetlenítik az itt élését.
Hoztam haza a feleségemet a kórházból, két oldali tüdőembóliával, és nem tudtam megállni a házunk előtt, két utcával arrébb kellett kiszállnunk. Szörnyű volt
- teszi hozzá a férfi.
Én itt nőttem fel, már elköltöztem Baranya megyébe egy faluba. Megértem, hogy nem örülnek neki
- mondta Róbert.
Parkolás szempontjából rosszabb lesz sokkal. Ez egy vezérutca volt, amióta az Üllői út szűkítve lett. Nagyon rossz lesz, hogy lezárják
- nyilatkozta a Metropolnak az 52 éve itt élő Lajos. Az ellenállás továbbra sem zavarja az Inga kávézó tulajdonosait, hiszen az átalakítás javában zajlik. Puzsér a lakókat nem érvekkel, hanem követelőzéssel, kedvezményekkel és nagy szavakkal próbálja a saját oldalára állítani, de senki nem kíváncsi rá. Átlátnak a szitán a Puzsér-Baranyi-Tisza triumvirátus már rég meghozta a döntést, a helyeik megkérdezése nélkül.
Egy saját sírjából kimászó férfi tántorgott be egy benzinkúthoz.
Drámai részleteket közölt az orvosszakértő.
A negyvenes anyuka elvesztette gyermekeit, fogait, és majdnem az életét is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.