
Íme, 16 hasznos tipp repülővel utazóknak, mutatjuk az utasjogokat is!
Mutatunk néhány gyakorlati tippet repülővel utazóknak!
Az anyaszült mezítelen asszony Biatorbágy erdős területein rejtőzködött, egy egész csapat kutatott utána. A pucér nő nem először hozta rá a frászt a helyiekre, korábban a körforgalomban rohangált ruha nélkül.
Igencsak erős napot tudhattak maguk mögött csütörtökön (július 17.) a biatorbágyi rendőrök és polgárőrök, akik órákon át kutattak egy igencsak furcsa fantom után. Aznap délelőtt ugyanis egy pucér nő után indítottak hajszát, aki egy szál semmiben menekült be a település erdős-bokros területére.
Lapunk úgy értesült, hogy a nő már nem először művelt ilyesmit: korábban már többször is megjelent a település különböző részein - szintén ádámkosztümben. A Metropol úgy tudja, hogy az asszony tavaly is felbukkant, akkor a helyi körforgalomnál rémítette halálra pucéran az arra járókat, míg mások elmondták, hogy télen is ugyanezt tette: akkor a csontfagyasztó mínuszok ellenére is levetkőzött és mezítelenül járta a környéket.
A rendőrök és a polgárőrök azonnal megkezdték a keresését, a csapatok ugyanis versenyt futottak az idővel: úgy tudjuk ugyanis, hogy a nő mentálisan sérült és gyógyszeres kezelés alatt áll, így minden perc számított:
Biatorbágy Gyöngyvirág utca végében lévő erdős, bokros területen egy mezítelen, agresszív nő bujkál. Aki, esetleg találkozik vele, azonnal hívja a 06-30/8684561-es telefonszámot vagy a 112 számot. A Polgárőrség már a helyszínen van és a Rendőrség is hamarosan érkezik
- közölte posztjában a Biatorbágyi Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Egyesület.
Úgy tudjuk, hogy a hajsza a Herceghalom felőli parkolónál kezdődött, itt kezdték el követni a anyaszült meztelen asszony nyomait. Egy idő után a csapatokhoz még több polgárőr, civil, rendőrök, keresőkutyás csapatok és drónok is csatlakoztak, de az egyre gyarapodó kutatócsapat végül csak kitartó, hosszú, több órán át tartó keresés árán bukkant rá végül a zavarodott nőre az esti órákban. A polgárőrök elmondták, hogy csodával határos módon az asszonyt jó erőben, a helyzethez képest jó fizikai állapotban találták meg, végül pedig a mentők szállították kórházba:
Szerencsére a hölgy nagyon jól érezte magát, legalábbis fizikális szempontból. Megdolgoztatta a kollégákat, mire együttműködésre bírták, de végül mentővel el tudták szállítani. Köszönet mindenkinek a segítségnyújtásért
- közölték.
Mutatunk néhány gyakorlati tippet repülővel utazóknak!
A bűnszervezet hatalmas károkat okozott.
Ismét földrengés rázta meg Olaszországot.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.