
Szórakozni vitte volna barátait. Pozitív lett a kábítószergyorsteszt a balesetet követően.
2025. július 26-án nem sokkal éjfél után Budapest IX. kerületében, egy férfi a Kvassai Jenő úton haladt taxijával a Soroksári út felé, de a kereszteződéshez érve nem állt meg a tilos jelzés ellenére, hanem tovább haladt és összeütközött egy autóval – írja a police.hu.
,,A taxiját használó férfinak két utasa volt; barátait vitte volna szórakozni, mindhárman megsérültek. Az egyik utas, egy nő 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. A másik autóban nem sérült meg senki, anyagi kár keletkezett. Az 54 éves Attila alkoholt nem fogyasztott, de a kábítószergyorsteszt kokainra pozitivitást mutatott, továbbá a ruházatából 3 darab, fehér porral szennyezett nejlontasak is előkerült. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a férfi ellen közúti baleset gondatlan okozása vétség, valamint kábítószer birtoklása vétség miatt indított eljárást, és a nyomozás során azt is vizsgálják, hogy N. Attila bódult állapotban okozta-e a balesetet. Kihallgatása után őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását" – számolt be róla a rendőrség.
Igencsak bizarr jóslat jelent meg a világhálón.
Az idős férfinak esélye sem volt a túlélésre...
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.