
Rejtélyes szellemcsóva tűnt fel Omán alatt – szivároghat a Föld magja?
Erre még a tudósoknak sincs magyarázata.
Örök pesszimista, mogorva, morcos és lusta volt mindig is – mi pedig pont ezért imádjuk. Lássuk, mennyit tudsz Garfieldról!
Garfield csínytevései 1982-re közel ezer újságban szerepeltek már, a karakter pedig ma is a világ egyik legismertebb és legkedveltebb bajkeverője. A képregény sikere töretlen, és 2007-től már legalább 2580 újságban szerepelt, ezzel pedig bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a legtöbb újságban szereplő képregény. Tehát kijelenthető, hogy a legendás macska, aki gyűlöli a hétfőket, szereti a lasagnát, és sosem hajlandó bármiféle felesleges mozgásra – már a megjelenésétől számítva generációk kedvence.
A képregényt Jim Davis alkotta meg, aki eredetileg a Garfield létrehozása előtt egy reklámügynökségnél dolgozott. Davis első saját képregénye végül még nem a Garfield, hanem a Gnorm Gnat lett, amelynek középpontjában antropomorf rovarok egy közössége áll. A képregény 1973 és 1975 között hetente futott a The Pendleton Times-ban. Ez a képregény azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért Davis tudatosan kutatni kezdte, melyik állat lehetne népszerűbb, illetve kereskedelmileg jól eladható.
Aztán rájött, hogy a képregénypiac túl van telítve kutyákkal és úgy döntött, inkább egy macskát szeretne következő sorozata szereplőjének. Az ötlet kézenfekvő volt, ugyanis Davis gyermekkorában egy farmon nőtt fel 25 macskával, szóval úgy gondolta, hogy ismeri valamennyi tulajdonságukat és így képes egy remek macska karaktert létrehozni. Garfield karakterét tehát ezekből a macskákból gyúrta össze, nevét pedig nagypapájáról, James A. Garfield Davisről mintázta, aki jellemében hasonlított a képregényhősre. Arról is vannak pletykák, hogy Jon (Garfield gazdája) karakterét maga Davis inspirálta, mivel Jon is képregényrajzolóként dolgozik, illetve a szülei egy farmon élnek. A képregény különlegessége tehát abban is rejlik, hogy nemcsak a macska, hanem a többi szereplő – Jon és Ubul – is jól kidolgozott, szerethető figurák.
Érdekesség még, hogy Garfield eredetileg csak a mellékszerepet kapta volna a képregényben, és a gazdi, Jon Arbuckle köré épült volna a történet. Sőt, a képregény is a Jon címet kapta volna. Jim Davis azonban szövegírás közben jött rá, hogy az összes poén és csattanó a macska szájából az igazi, így végül a duci vörös házi kedvenc lett a főhős.
A lusta macska története
Garfield, a képregények szerint egy olasz étterem konyhájában született, és azonnal megette az összes tésztát és lasagnét, így szeretett bele ezekbe az ételekbe. Továbbá a testalkatáról és az edzés iránti utálatáról ismert. Bár tud nagyon cinikus is lenni, van egy érzékeny oldala, főleg, ha plüssmacijáról, evésről vagy alvásról van szó. Garfieldnak a mai napon – június 19-én – a képregény megjelenésének évfordulóján tartják a születésnapját.
Miután 1978. június 19-én először megjelent a képregény, az ügynökség néhány hét után úgy döntött, leveszi az újságokból, mert nem tartották elég viccesnek. Az olvasók azonban nem hagyták annyiban és levelek százai érkezett az United Media Features ügynökségéhez, amelyekben Garfield karakterének visszajövetelét követelték. A nyomás hatására a karakter visszakerült az oldalakra, és azóta is töretlen a sikere.
A Garfield-jelenség természetesen azóta sem csillapodott. A képregényből azóta több rajzfilmsorozat, mozifilm, videojáték és számtalan más feldolgozás is készült.
Most pedig itt az alkalom, hogy leteszteld, mennyire ismered Garfield karakterének világát! Töltsd ki a kvízünket!
Erre még a tudósoknak sincs magyarázata.
A házassága már romokban, csak a gyerekek tartják vissza.
Képeken a szörnyű baleset.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre