
"Behívtak, hogy búcsúzzak el a kislányomtól" - Sára, sérült kislánya miatt találta meg a hivatását
Halmozottan sérült kislány anyukája segít más családokon.
Földönkívüliek próbálnak üzenni?
Egy rejtélyes kozmikus objektum jeleket küldött a saját galaxisunkból, és ezzel teljesen összezavarta a tudósokat. A jelek semmilyen korábban észlelt jelenséghez nem hasonlítanak, emiatt sok kutató lehetséges életjelként tekint rájuk – írja a The Sun.

A jelenségről egy új kutatás számolt be, amely az Acta Astronautica tudományos folyóiratban jelent meg. Eszerint a NASA egyik tudósa, Richard Stanton, egy váratlan jelet észlelt, amely körülbelül 100 fényév távolságban lévő csillagról érkezett. A jelet először 2023. május 14-én észlelte. Stanton azóta folyamatosan megfigyeli a csillagot, és további három hasonló jelet is rögzített. A HD 89389 a Nagy Medve csillagképben található, és korábban nem érkezett róla semmilyen különleges jel.
A jelek különösen furcsák: a csillag fénye néhány másodpercig villog, majd hirtelen elsötétül. Stanton elmondása szerint több mint 1500 korábbi kutatást vizsgált át, de nem talált hasonló jeleket dokumentálva.
Semmilyen objektum nem mozog a csillag körül, így nem tűnik úgy, hogy bármi manipulálná. Jelenleg nincs tudományos magyarázat arra, miért és hogyan jönnek ezek a jelek. Bár néha repülőgépek, meteorok vagy villámlások is kelthetnek zavaró jeleket, ebben az esetben ezek kizárhatók.
2019-ben egy másik csillagtól is észleltek hasonló jeleket, de akkor kiderült, hogy azokat madarak zavarták meg. Stanton ezt a mostani esetben is kizárta, hogy a jelek nem madaraktól származnak. A tudósnak vannak elméletei a jelenség magyarázatára. Az egyik szerint a csillag talán a Föld atmoszférájából vagy egy ismeretlen forrásból származó fényeket tükröz vissza. Stanton azt mondta:
Eddig egyik lehetséges magyarázat sem kielégítő. Nem tudjuk, a csillag miért bocsátott ki jeleket, és amíg ezt nem értjük, nem tudjuk teljes bizonyossággal kizárni azt sem, hogy idegen életforma jeleit észleltük.

Halmozottan sérült kislány anyukája segít más családokon.

Az ismert médium megosztotta tapasztalatait.

Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.