"A nővérem szerint tönkretettem az esküvőjét azzal, hogy nem mondtam el neki, anya lettem!"

21 évesen elköltöztem a családomtól egy másik városba, és összejöttem egy 24 éves sráccal, akitől teherbe estem. Zavaros volt az egész helyzet, végül úgy alakult, hogy nem maradtunk együtt, de támogatott mindenben a gyerek miatt. Otthon nem mertem elmondani, mert a családomnak mindene a külcsín, imázsközpontúan szeretnek élni. Mindig tökéletes képek és képeslapok, Facebook-bejegyzések, boldog és sikeres család... Nem fért volna bele nekik egy szingli, 21 éves anyuka. Így hát a városomban maradtam, online egyetemet végeztem és neveltem a babámat. Nem volt könnyű, de megoldottam

Soha nem mondtam el a családomnak, hogy van egy babám, éltük külön a kis életünket, 3 éven keresztül néha beszéltünk telefonon, meg kapcsolatban voltunk, de különösebben nem kerestük egymás társaságát. Ám a 26 éves nővérem esküvőjére haza kellett utaznom. Az esküvőn semmi dráma nem volt, fotózkodtam a családdal, elvállaltam a koszorúslány szerepét és minden rendben ment. Végül egész sok időt töltöttem el anyával az esküvőn, ezért úgy döntöttem, hogy pár nappal később elmondom neki, unokája született.

A nővérem küldött egy öt bekezdéses üzenetet, amiben azt állította, hogy visszamenőlegesen tönkretettem az esküvőjét azzal, hogy mosolyogva az arcába hazudtam. Azt írta, hogy undorítónak érzi magát, amikor visszanézi a képeket, és azt látja, hogy a húga eltitkolt "egy egész emberi lényt" előle. Hozzátette, ezzel gúnyt űztem abból, ahogy az esküvői beszédében az anyaságot nevezte a legcsodálatosabb dolognak. A család most két részre szakadt: apámék nem haragszanak rám, de a nővérem és a nagynéném elítél engem. Szerintetek gáz, hogy nem mondtam el hamarabb? Vagy rendben volt az, hogy úgy éreztem, a lányomnak és nekem is jobb egyedül? 

Angol kifejezéssel élve: "a szemét kivitte saját magát"