
Hiába kopogtak az idős házaspárnál: kettős emberölés történt
A rendőrök hamar elfogták a feltételezett elkövetőt.
Ilona fiatalokat is megszégyenítő kondiban van: a hatalmas kitartással és akaraterővel rendelkező nő egy év alatt több ezer kilométert biciklizett.
Mihály Zoltánné Nagy Ilona Gizella, vagy ahogy sokan becézik „Stünci” egy igazi példakép. 66 évesen fiatalokat megszégyenítő akaraterővel, kitartással és fizikummal bír. Egy év alatt több mint 16 ezer kilométert biciklizett. A Szarvason élő nő elvált, két lánya van, akik nagyon büszkék stramm édesanyjukra.
Ilona 37 éves koráig nem sportolt semmit, majd gondolt egyet, letette a cigit, ami miatt viszont hízásnak indult. Ahogy fogalmazott, willendorfi Vénusz formát kezdett ölteni. Mivel ez zavarta az előtte mindig vékony nőt, ezért tornázni kezdett egyre többször és egyre hosszabb ideig. Nagyon látványos volt a változás, a végén már ő tartotta a tornát a kolléganőinek.
Közel 20 évvel ezelőtt aztán idősebb lánya ösztönzésére belekóstolt a futásba is, ami aztán akkora „szerelem lett”, hogy azóta négy maratont is teljesített a sok félmaraton mellett.
– Volt olyan év, hogy 4 ezer kilométert futottam, heti 100 km volt az átlag – meséli büszkén Ilona, aki 2008-ban Szarvason még az „Év sportolója” díjat is elnyerte. Egy porcleválás miatt azonban fel kellett hagynia kedvenc mozgásformájával. Ekkor a hegymászás felé fordult, végül pedig rátalált a bringázásra azután, hogy 2020 elején gerincsérvvel 10 hétig volt kénytelen feküdni.
– Nem hittem volna, hogy vissza fogom kapni az életemet, de visszakaptam, hála istennek. Gyógyulás közben kezdtem el biciklizni, mert csak azt bírtam – árulja el Ilona, aki azóta is leginkább a szabadban imád tekerni, de időtakarékosság céljából modern szobabiciklit, úgynevezett „okosgörgőt” is használ.
A nyugdíjas óvodapedagógus jelenleg muzeológusként dolgozik, de munkája mellett szakít időt a sportolásra is.
– Míg az óvodában dolgoztam, több szabadidőm volt, többet tudtam terepen biciklizni. A mostani munkahelyemen napi 8 órát dolgozom, így át kellett gondolnom a napirendemet – avat be a részletekbe Stünci, aki elárulja azt is, hogy hétköznapon 4:40-kor kel, edzőterembe jár amellett, hogy megeteti az állatait, rendet rak és 7 órától általában 70 percet teker is. Utána rohan dolgozni, majd délután 4 után hazaérve újra jöhetnek az állatok és egy 70-80 perces bicikli, de jut még idő házimunkára, kertészkedésre, állatmentésre is. Ám este általában 8 után már ágyban is van. Hétvégén azonban ügyel arra, hogy pihenőt tartson.
– Mindenki előtt ott a lehetőség, hiszem, hogy akarattal mindent el lehet érni. Az 50 éves kor egy mérföldkő a legtöbb nő életében. Én is sok mindent átértékeltem, de azt az egyet biztosan tudom, hogy a nőiességnek sosincs vége, és sokat lehet tenni az érdekében – hangsúlyozza Ilona, aki idén még többet tervez terepen biciklizni amellett, hogy szeretne újra futni is elkezdeni.
Forrás: Fanny magazin
A rendőrök hamar elfogták a feltételezett elkövetőt.
Rettenetes tragédia történt.
Mint fogalmazott, elvesztette a kontrollt és a hidegvérét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre