
Jeff Bezos megdöbbentő jóslata az emberiség jövőjéről – és nem biztos, hogy örülni fogsz neki
Megdöbbentő tényeket árult el.
Aki rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, valamint javító vizsgát tenne tavasszal, ne késlekedjen! Aki elmulasztja a határidőt, nyáron adhat legközelebb számot a tudásáról!
Február 17-én lehet utoljára jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra. A vizsgaidőszak május 5. és július 2. között zajlik, az írásbeli vizsgák május 5. és 23. között, a szóbelik pedig június 3. és július 2. között lesznek majd. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló, valamint javítóvizsgát tehetnek ekkor. A tavaszi vizsgaidőszakban a középiskolák és a kormányhivatalok szerveznek érettségi vizsgákat. A jelentkezés benyújtásáról szóló legfontosabb információk és a kormányhivatalok elérhetőségei is megtalálhatók az Oktatási Hivatal honlapján.

Minden évben február 17-én ünnepeljük a nemzetközi macskanapot, ami Olaszországból indult világhódító útjára, Claudia Angelettinek, a Tuttogatto magazin újságírójának köszönhetően. Nem véletlen, hogy február 17-ét választotta a hölgy, ugyanis a Vízöntő jegyéhez kapcsolódik, ahhoz a zodiákus jegyhez, melyre leginkább a szabad és független szellem jellemző.
Wass Albert műveit Magyarországon a rendszerváltás óta jelentetik meg, korábban itt szinte ismeretlen volt, szélesebb körben csak halála után fedezték fel, ami 1998-ban ezen a napon következett be. Ismert könyve a Kard és kasza, amelyben több generáción keresztül tekinti át a magyar történelmet saját ősi nemzetségének történetén szűrve, 1050-től egészen a jelenkorig.
Mától van lehetőség a Miniszterelnökség által biztosított forrásra pályázni a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében. A kormány elkötelezett a kistelepüléseken élők számának megtartása, növelése, életminőségének javítása, valamint ezzel összefüggésben ezen települések fejlesztése iránt, ezért is jött létre ez a program. Ezúttal a helyi ismeretekkel, kötődéssel rendelkező, kis településeken működő, értékteremtő civil szervezetek juthatnak támogatáshoz. A pályázatokat a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren keresztül (NIR-ben) lehet benyújtani február 17. tíz órától egészen március 19-én 14 óráig. További részletet a pályázatról itt olvashatók.

A koponyeg.hu előrejelzése szerint hétfőn eleinte borongós idő lesz, majd csökken a felhőzet. Reggel néhol szállingózhat a hó. Reggel –10, délután +3 fok körül változik a hőmérséklet.
Február 17-én 9.00-tól-13.00-ig a 268-as autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Bozsik Stadion (Ady Endre út) és a Vas Gereben utca/Ady Endre út megállót az Akadémiaújtelep, 525. tér felé. Megjegyzés: az autóbusz a Jázmin utca–Vas Gereben utca–Ady Endre út útvonalon közlekedik, és megáll a Hoffgerr Albert utcában a Jázmin utca előtt – íjra a BKK.
Február 17-én, hétfőn zártkörű rendezvény miatt délután zárva lesz a jégpálya. A délelőtti nyitvatartás változatlan marad, így ma 13.00-ig lehet majd csúszkálni. Pénztárzárás és utolsó beléptetés korcsolya nélkül: 12.00.
Frida Kahlo a huszadik század egyik legkülönösebb sorsú festője, legizgalmasabb asszonya volt. Alapvetően két, egymást erőteljesen kiegészítő pólus határozza meg az életét. Az RS9 Színház előadása, mely jórészt Frida írásaira, műveire, valamint Lorca-szövegekre épül, ennek az egyedi, kivételes életútnak szubjektív hangulatú megragadására tesz kísérletet. Az előadásról további részletek itt olvashatók.

Megdöbbentő tényeket árult el.

Új betekintést nyújt az ókori lakosok hiedelmeibe.

Vádat emeltek a 78 éves milliomos üzletember ellen.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.