Karácsony Gergelyt a Tisza Párt is támogatja abban, hogy minél jobban le tudják húzni a fővárosiakat. A parkolási díjak drasztikus emelését már nem tudják megemészteni a helyiek.
A szakmai szervezetek után már a budapestiek közül is egyre többen adnak hangot felháborodásuknak. Sokan úgy érzik, hogy a főváros fejőstehénként tekint a lakosokra, akiket a parkolási díjak drasztikus emelésével most ismét jól lehúznak. Amint arról korábban beszámoltunk, a Karácsony–Vitézy-páros kiegészülve a Tisza Párttal úgy döntött, hogy 30 százalékkal drágítják a parkolást.
A fővárosi autósok közül rengetegen érzik úgy, hogy a fővárosi vezetés üldözi őket. Ez az érzet leginkább abból adódhat, hogy Karácsony Gergelyék legutóbb tavaly januárban emeltek a parkolási díjakon, akkor ráadásul olyan területeket is fizetőssé tettek, ahol addig ingyenes volt a várakozás. Úgy fest, a kivetett sarccal nem elégedett az új balliberális „koalíció”, mivel még több bevételt akarnak a Városháza számára.
Summázva pedig, 2021-hez képest a mostani drágítással már 60 százalékkal többet fizetnek majd az autósok.
Mik vagyunk mi, tehenek, akiket a KariGeri kedve szerint bármikor megfejhet?
– vetette oda a díjak emelésről kapcsolatos kérdésünkre egy dühös autós, aki éppen a legdrágább parkolási zónában parkoló kocsijába szállt be, majd hajtott el sietősen. A már így is elég borsos árak hamarosan tovább nőnek:
Karácsony Gergely és társai parkolási reformnak csúfolják az autósok újabb megsarcolását. A baloldali koalíció további sarkalatos kérdésekről is döntött. Ezek a következők:
A pesti Nádor utcában találtunk egy kisméretű elektromos autó tulajdonost, aki arcát nem vállalva nyilatkozott a Metropolnak. Ferenc tőlünk tudta meg, hogy 2026-tól már neki is fizetnie kell a parkolásért. Az idősebb férfi először egy rossz viccnek hitte az állításunkat. Miután megmutattuk neki az erről szóló hírt, teljesen kiakadt:
Éppen azért választottam egy ilyen kis elektromos autót, mert ezzel könnyen és ingyen tudok parkolni. Azt várják tőlem, hogy óvjam a környezetet, meg fizessek többet az elektromos autóért, de nem kapok cserébe semmilyen kedvezményt. Az eddigi 600 forintot is sokalltam a parkolásért, de 800-at már biztos nem fogok kifizetni! Ezek teljesen hülyének nézik az embert. A parkolást megdrágítják, a buszok meg villamosok pedig használhatatlanok, mert büdösek és koszosak.
Elsőként a már említett Józsefváros vetette ki az új sarcot a helyi autósokra, most pedig Niedermüller Péter jelentette be, hogy januártól változtat a szabályokon. Erzsébetvárosban eszerint januártól szinte nulláról egységesen 36 ezer forintra ugrik az éves lakossági parkolási díj az első autóra. A második 72 ezerbe fáj majd a helyben lakóknak.
Baranyi Krisztina szintén hasonló elképzelést dédelget, az ő ceruzája is vastagon fog, ha a lakossággal kell fizettetni.
A ferencvárosi tervek szerint évi 20 ezer forinttal rántják majd le az autósokat, függetlenül az övezetektől, egységesen. A XIII. kerület is bejelentette az éves lakossági parkolási díj emelését. Ott sem számíthatnak sok jóra az autósok.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre