
Ferenc pápa halála – a szentatyára emlékezik Orbán Viktor
Fekete-fehér közös fotóval, őszinte gondolattal búcsúzik a kormányfő.
Nincsenek szavak a történtekre.
Tízen meghaltak egy kisrepülőgép lezuhanásának következtében vasárnap a dél-brazíliai Gramado üdülővárosban – közölte a helyi polgári védelem.
A kisgép a város szívében található üzletek közé csapódott be. „Előzetes értesüléseink sajnálatosan arra utalnak, hogy a repülőgépen lévők nem élték túl” – írta Eduardo Leite, Rio Grande do Sul kormányzója az X-en. Leite későbbi sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy az 1990-ben gyártott, kétmotoros Piper PA–42-1000 fedélzetén a gép tulajdonosa és pilótája, Luiz Claudio Galeazzi és kilenc családtagja vesztette életét. Hozzátette, hogy 17 ember szorult kórházi kezelésre. A helyi hatóságok korábbi közlése szerint többségük a baleset miatt keletkezett tűzben füstmérgezést kapott. A kisgép a beszámolók szerint – viszontagságos időjárási körülmények között – először egy épület kéményének, majd egy ház második emeletének ütközött, végül egy bútorüzletbe csapódott be. A szétrepülő törmelékek egy közeli fogadóban is kárt tettek. A hegyvidéki térségben található Gramado Rio Grande do Sul egyik legfőbb turisztikai célpontja, amely komoly károkat szenvedett a halálos áldozatokat is követelő idei árvizek során – írja az MTI.
Fekete-fehér közös fotóval, őszinte gondolattal búcsúzik a kormányfő.
Ferenc pápa halálhírére Facebook-oldalán reagált Böjte atya.
„Megrendülten értesültünk szentatyánk, Ferenc pápa haláláról.”
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre