Budapesti aluljárók: plafonról csöpögő eső, mocsok és gyanús tócsák – ilyen rossz még sosem volt a helyzet
Végre történhet valami az aluljárók ügyében: Szentkirályi Alexandra javaslata szerint éjszakára lezárnák a legrosszabb helyeket, ott, ahol van felszíni közlekedés.
Végre megmozdult valami Karácsony Gergely ötéves semmittevése után, Szentkirályi Alexandraés a Fidesz–KDNP-frakció kezdeményezésére méltóztatik a főváros kézbe venni a budapesti aluljárók rendben tartását. A pontos részleteket még nem tudni. Annyi biztos, hogy a földalatti penetráns miliőben rendet vágnak és a köztisztaságra is jobban odafigyelnek majd az elfogadott javaslat szerint, amely egy hatástanulmányról is szól. Ennek eredményeként hamarosan éjszakánként lezárhatják az aluljárókat.
Budapesti aluljárók: nem éppen ideális a helyzet a Népligetnél sem, ahol sokan rendezkednek be hosszú távra Fotó: Metropol
Az elmúlt években Budapest-szerte romlani kezdett az aluljárók állapota, a balliberális városvezetés gyakorlatilag semmit nem csinált az alkalmankénti, ritka takarításon kívül. Ráadásul egyre nagyobb számban jelennek meg az aluljárókban a gyakran illuminált hajléktalanok, néha drogosok is, akik olykor agresszívan vegzálják a gyalogosokat a föld alatt.Miközben sorra szűnnek meg az üzletek, és pukkannak le műszakilag is az aluljárók.
Felmosás után is erős vizeletszag terjeng az aluljárókban Fotó: Metropol
A Metropol legutóbbi terepszemléje is lesújtó volt, a Nyugatinál például sokáig elektromos kábelek lógtak a plafonról, a turisták által is gyakran látogatott Kossuth téri aluljáró felső burkolatát csak a szentlélek tartotta, a Corvin aluljárójának plafonja évek óta átázik és csöpög, ha esik. Az elhanyagoltságot tükröző jelenségeket napestig lehetne sorolni, pedig ezek a munkálatok többnyire kevés pénzből is kivitelezhetőek volnának, inkább csak odafigyelés kérdése.
A budapesti aluljárók gazdátlan állapota komolyan rontja a járókelők komfort és biztonságérzetét. A látkép összességében is penetráns, nem hiába kerülik a gyalogosok szinte kivétel nélkül mindet. A kérdés most már csak az, hogy az éjjeli lezárás, és az érzékelhető tisztán tartás után, újjáélesztik-e az áldatlan állapotok miatt mára bezárt üzleteket, illetve színvonalat visznek e azokba. Hiszen ez is a probléma része. Nézzük csak:
A nemrég megtörtént Blaha Lujza tér felszíni rendezésekor, a Tarlós István korábbi főpolgármester terveit leredukáló Karácsony egy ujjal sem nyúlt az aluljáróhoz, maradt olyan amilyen volt.Bár a főváros lüktető középpontja lehetne, elsüllyedt a piaci és színvonaltalan üzletek hangulatában. Emellett állandóak verekedések és a lopások, a cirkusz, az ordítozás, állandó a „vizeletfolyam”, miután szinte minden napszakban megjelennek az utcalakók és kétes hátterű koldusok is, zenélni vagy balhézni.
Az Astoria aluljáró földalatti miliőjének része volt például egy időben, hogy délutánonként kolduló jógások jelentek meg, akiket az ott dekkoló punkbanda váltott estére és tartotta rettegésben aztán a gyalogosokat. A banda tagjai tarháltak, ittak, eldobálták a cigicsikkeket, de az is előfordult, hogy flakonokon „síeltek”. Napközben inkább a forgalmasabb Móriczon kéregettek, egyébként pedig a Lágymányosi hídnál laktak egy sátorban. Később aztán késes drogosok vegzálták esténként a járókelőket, mindig van valami éppen...
Az összes aluljáró közül a Nyugati pályaudvar alatti található a legrosszabb állapotban, ugyanis egyszerre okoz komoly gondot, hogy mennyire lepusztul a gondatlanság miatt, hogy mennyi az üresen álló üzlethelyiség, és hogy beköltöztek az utcán élők.
A Keleti pályaudvarnál is üresen állnak az üzlethelyiségek, ami azért is döbbenet, mert tíz éve sincs, hogy átadták, esténként itt is megy a daj-daj, a gyalogosokat vegzáló csövesek szintén megtalálhatóak.
Ez a helyzet a Kálvin téri aluljáróban is, ahol már a régebbi, frekventáltabb részeiről is elkezdtek kikopni az üzletek.
Szentkirályi nekiment Karácsony „semmi gyárának”
Szentkirályi Alexandra és a Fidesz–KDNP javasolta az áldatlan állapotok rendezését Fotó: Hegedüs Róbert/MTI
Szentkirályi Alexandrának elege lett az aluljárókban eluralkodott helyzetből, ezért a Fővárosi Közgyűlés elé vitte a kérdést. Szerinte ha éjszakára lezárnák azokat az aluljárókat, ahol megoldott a felszíni közlekedés, akkor azok másnap tisztábbak lennének és nem életvitelszerűen élnének ott emberek. Az ügyben Vitézy Dávid is hasonló állásponton volt, végül pedig sikerült elérnie Szentkirályinak, hogy a főváros megtegye a szinte már lassan történelminek mondható első lépést... Ezzel kapcsolatban a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője kiemelte:
Sikerült! Biztonságosabb, tisztább aluljárók lesznek Budapesten! Sajnos Budapest aluljáróiban, különösen éjszakánként, tarthatatlan a helyzet, ezért tettünk javaslatot a helyzet javítására! Fontos, hogy Budapest forgalmas csomópontjainak tisztaságát, rendjét és biztonságát visszaadjuk az itt élőknek és az utazóknak. Ez nemcsak közbiztonsági kérdés, hanem a város élhetőségéről is szól
– jelentette be Szentkirályi, aki elmondta, hogy miket tartanak elsődlegesen megoldandó feladatoknak, amelyekre javaslatot is tettek.
Több közterületi járőrözést és rendészeti jelenlétet.
Az utcai szociális munkások számának növelését, hogy segítsenek a nehéz helyzetben lévőkön és támogassák a rendezett állapotok fenntartását.
Az aluljárók éjszakai lezárásának lehetőségét is megvizsgálnánk, hogy az éjszakák biztonságosabbak legyenek mindenki számára.
Fontos, hogy Budapest forgalmas csomópontjainak tisztaságát, rendjét és biztonságát visszaadjuk az itt élőknek és az utazóknak. Ez nemcsak közbiztonsági kérdés, hanem a város élhetőségéről is szól – sorolta.
Szentkirályi Alexandra videóját itt nézheted meg:
Karácsony Gergely és a balliberális városvezetés megengedő politikája kihatott az aluljárók helyzetére, de a közterületen tartózkodó hajléktalanproblémára is. Erről szóló videónkat itt nézheted meg:
Egyes alapvető élelmiszerek árát a kereskedők és az áruházláncok jelentősen megemelték és ezzel persze a profitjukat is. Ezt nem hagyja a kormány, jelentette be Orbán Viktor az évértékelőjén, a Várkert Bazárban.