A műtőasztalon halt meg az édesanya: mikor újraéledt, hármasikrei feküdtek a mellkasán

A család számára ez volt a legszörnyűbb és a legszebb nap.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.11.20.
család Ikrek édesanya

A legtöbb nő bizony nagyon szeretne édesanyává válni. Kislánykorunk óta arról álmodozunk, hogy milyen lesz egyszer a saját kisbabánkat a kezünkben ringatni, és sokat gondolkodunk azon, hogy milyen elvek mentén fogjuk nevelni gyermekünket. A szent cél érdekében a nők szinte bármit képesek kiállni. Vajna Timi például rendszeresen injekciózza magát, hogy teherbe essen. És azt is tudjuk, hogy a várandósság és a szülés nem veszélytelen feladat. A családdá válás azonban minden nehézséget megér, éppen ezért a nők vállalják a kockázatot. A fiatal édesanya azonban belehalt a szülésbe. 

Ikreket várt az édesanya

A 30 éves Marisa Christie már egy kisfiú boldog édesanyja volt, a férjével azonban nagyon szerettek volna egy második babát. Próbálkoztak, azonban csak nem akart összejönni, ezért segítséget kértek: ovulációt kiváltó oltást kért a pár, ennek hatására azonban nem egy baba fogant meg. Amikor észrevették a terhességet, azonnal ultrahangra mentek, és csakhamar kiderült: nem egy baba van odabent. Azt mondták, kettő biztosan, de akár egy harmadik is megbújhat az anyuka hasában

Később biztossá vált, hogy három baba szíve dobog, illetve egy negyediket is találtak, aki azonban nem élt. Az ő maradványait azonnal el kellett távolítani, hogy ne veszélyeztesse az anyukát és a többi babát. A gyerekek császárral jöttek világra. Sajnos azonban a császár közben magzatvíz-embóliára derült fény, ami az anyák egy jelentős részét megöli. A műtőasztalon érte a halál Marisát is: leállt a szíve, 45 percig állt be nála a klinikai halál. Az orvosok és a férj is azt hitte, hogy vége van, már nem lehet rajta segíteni. Szerencsére azonban az anyuka harcolni akart, és újraéledt. 

Mikor felkelt, három babát fektettek a mellkasára. Immáron négy egészséges gyermek boldog édesanyja – írja a Mirror

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás