Ebben a kerületben ideje kikészíteni a lomokat: kezdődik a lomtalanítás!

Az éves, tervezett lomtalanítás egy újabb állomásához érkezett. Ezúttal egy peremkerületben szállítja el az FKF a feleslegessé vált lomokat, de nem egyszerre és nem mindenhonnan ugyanakkor!



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.10.02.
Módosítva: 2024.10.02.
ez lesz ma FKF lom

Ebben a kerületben kezdődik a lomtalanítás

2024. október 2. és október 16. között a XVIII. kerületi körzetekben lesz lomtalanítás. Fontos, hogy lom kizárólag az adott címre vonatkozó, a postaládákba dobott hivatalos tájékoztatólevélben, valamint a külön ebből a célból készült online térképeken megjelölt napon, 18 óra után helyezhető ki! A nem a megjelölt időpontban történő lomkikészítés közterület-szennyezési szabálysértésnek minősül, ami bírságot vonhat maga után. A lomokat az FKF a kihelyezést követő napon szállítja el.
 

lomtalanítás
Ezúttal egy peremkerületben szállítja el az FKF a lomokat. Fotó: Róka László/MTI

Október másodika az erőszakmentesség és a béke világnapja

Az ENSZ Közgyűlése 2007. május végén Mahatma Gandhi születésnapját, október 2-át az erőszakmentesség világnapjává nyilvánította. A Humanista Mozgalom örömmel fogadta a kezdeményezést, és szerte a világon – beleértve Budapestet is –, szervez akciókat és ünnepségeket ezen alkalomból.

Az őrangyalok ünnepe is ma van

Az őrangyalok ünnepét a XVI. században Spanyolországban kezdték el először megülni. Innen terjedt el Európában is. Az egyházban a XVII. században vált általánossá. Először szeptember első vasárnapján ünnepelték, így hazánkban még a századfordulón is. Később került X. Pius intézkedésére  október 2-re.

Négy helyen lesz ma véradás Budapesten

  • 07.00–19.00 óra között a Közép-magyarországi RVK Intézetben (1113 Budapest, Karolina út 19–21.)
  • 12.00–17.30 óra között a Sugár Üzletközpont II. emeletén (1148 Budapest, Örs vezér tere 24.)
  • 12.00-18.00 között a Lurdy Ház első emeletén (1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14.)
  • 12.00-18.00 óra között pedig a WestEndben (1062 Budapest, Váci út 1–3.)

78 éve készült az első fotó a Földről

1946. október másodikán készült az első fotó a Földről az űrből nézve. A fotót a egy német V2-es rakétáról készítették, amit Új-Mexikóból lőttek fel. Clyde Holliday mérnök készítette a 35 mm-es kamerát, ami 1,5 másodpercenként készített egy képet. Miután a rakéta visszazuhant a Földre a sivatagba, a kamera megsemmisült, de a film a terveknek megfelelően épen maradt.

114 éve első alkalommal ütközött össze két gép a levegőben

Az 1910. szeptember 23. és október 3. között rendezett milánói Milano Circuito Aereo Internazionale nemzetközi repülőnapon történt a baleset: a francia Rene Thomas egy Antionette monoplánnal ütközött a brit Bertram Dickson gépének hátuljába. Az ütközést mindketten túlélték, bár Dickson olyan súlyosan sérült, hogy többé nem repülhetett.

Egy éve nyert Nobel-díjat Karikó Katalin

Fiziológiai és orvostudományi kategóriában Karikó Katalin magyar biokémikusnak és kollégájának, Drew Weissman amerikai mikrobiológusnak ítélték oda a Nobel-díjat 2023. október másodikán. Az indoklás szerint a módosított nukleozidokkal kapcsolatos felfedezéseikkel érdemelték ki az elismerést, amelyek lehetővé tették a Covid–19 elleni hatékony mRNS-vakcinák kifejlesztését. Tíz magyar tudós és alkotó után Karikó Katalin szerezte meg a tizenegyedik magyar Nobel-díjat, egyben ő az első magyar Nobel-díjas nő.

KARIKÓ Katalin
Egy évvel ezelőtt nyert Nobel-díjat Kariko Katalin Fotó: Lehoczky Péter

A vegetarianizmus világnapja is október másodikán van

1977-ben az Észak-Amerikai Vegetáriánus Társaság alapította a vegetarianizmus világnapját az erőszakmentesség és béke világnapjához kapcsolódóan. A föld minden lényének tiszteletét, az egymásra hangolódást és az együttérzést hirdeti ez a nap.

Két éve ment el a Kossuth-díjas dzsesszkirály

Szakcsi-Lakatos Béla a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban tanult, a hatvanas évek közepétől saját zenekaraiban játszott. 1972-től a Rákfogó együttes, majd 1980-tól a Saturnus együttes tagjaként fontos szerepet játszott a fúziós zene hazai terjedésében. A hetvenes évektől tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dszessz-zongora szakán. Koncertjein a dzsessz és a kortárs improvizációt ötvözte a klasszikus zenékkel. 16 albuma jelent meg és több musicalt írt.

Felhős, esős idő valószínű ma

A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint szerdán változó felhőzetre számíthatunk, majd északnyugat felől fokozatosan beborul az ég. Nyugat- és északnyugat-Magyarországon egyre több helyen várható eső, zápor, és délnyugaton egy-egy zivatar is kialakulhat. Másutt kisebb a csapadék valószínűsége. A hőmérséklet 14 és 22 fok között alakul.

Bárki számára látogatható az Óbudai Zsinagóga

A mai napon bárki bepillantást nyerhet, részt vehet az ortodox zsidóság újévi ünnepélyén. Lesz izraeli kántorkórus, ima, majd lakoma, mindez Budapest legrégebbi ma is működő zsinagógájában, annak közösségével és rabbijával, Köves Slomóval és családjával. Időpont: október 2., 18.00, helyszín: Óbudai Zsinagóga (1036 Budapest, Lajos utca 163.). Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit itt lehet megtenni.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás