
Élet és halál között lebeg az influenszer, elütötték és cserbenhagyták
Egy mexikói gázolás után súlyos koponyasérüléssel maradt ellátatlanul Nathan Aguilera influenszer, akin végül életmentő műtétet hajtottak végre.
Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvíz elleni védekezésről szóló szombati sajtótájékoztatón.
Rendőrségi drónokkal figyelik és követik a víz terjedését, a nehezen megközelíthető helyszíneken pedig lovasrendőröket is bevetnek a védekezési munkálatok során - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvíz elleni védekezésről szóló szombati sajtótájékoztatón.
Rétvári Bence kiemelte: a lovasrendőrök a már terepjáróval sem megközelíthető helyszíneken, például a Margitszigeten segítik a védekezést.
Úgy folytatta: a rendőrségnek 14 hajója áll készenlétben, emellett be tudják vetni a helikoptereket, továbbá 6 erősített teherautó és 2 Unimog (terepjáró képességű jármű) is rendelkezésre áll a védekezéshez. Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy a rendőrség munkatársai nemcsak a gátakon tudnak segítséget nyújtani, hanem lezárásokban, biztosításban, valamint vagyonmegóvásban is részt vesznek. Jelezte, hogy a rendőrtanulók és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztjelöltjei szintén készen állnak a segítségnyújtásra.
A BM parlamenti államtitkára közlése szerint a 06/80-204-240 zöld számon továbbra is működik az ingyenesen hívható árvízvonal. A telefonszámra az első napon több mint 400 hívás ékezett, a második napon is több százan hívták a számot - tette hozzá, megjegyezve: az árvízvonal ugyancsak tudja segíteni a védekezést és a koordinációt.
Rétvári Bence kitért arra, hogy Európában folyamatosan nőtt a halálos áldozatok száma az árvíz miatt: több mint ötvenen vesztették életüket az áradás, illetve a Boris ciklon következtében, köztük olyan is, aki menteni érkezett az árvíz sújtotta helyszínre. "Örülünk, hogy Magyarországon ilyen nem történt" - jelentette ki az államtitkár, aki megköszönte a védekezésben részt vevő valamennyi szerv munkáját.
"Továbbra is készen állunk" - jelentette ki.
Az államtitkár hangsúlyozta: figyelni kell, hogy a buzgárokban sima vagy hordalékos víz tör fel. Ha hordalékos, akkor rögtön védművel kell biztosítani a területet, hogy a víz ne tudja alámosni a gátat - magyarázta, hozzátéve: a veszélyeztetett területeket éjszaka lámpákkal világítják ki, és folyamatosan figyelik. Sok helyen száz méterenként két katasztrófavédő biztosítja a helyszínt - fűzte hozzá.
Elmondta, hogy a Dunakanyarban hat-hat és fél méterrel emelkedett meg a víz, a Duna vízhozama pedig másodpercenként ötszöröse annak, ami tíz nappal ezelőtt volt, de a védművek így is megvédik a lakott területeket.
Rétvári Bence kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy az áradás miatt Vácon lehetett érezni a csatornák szagát pénteken, de éjszakára már ki tudták küszöbölni a problémát.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója a sajtótájékoztatón közölte, hogy a védekezéshez kapcsolódóan új feladat lesz az ideiglenes védművek visszabontása, a következő napok során ebben is számítanak az önkormányzatok az önkéntesek segítségére. Láng István megerősítette, hogy a nézelődők nehezíthetik a védekezést azzal, ha akadályozzák a forgalmat a munkálatok felvonulási útvonalain. Gondot okozhat a vadmozgás megzavarása is, mert ennek hatására az állatok kárt tehetnek a védművekben - tette hozzá.
Egy mexikói gázolás után súlyos koponyasérüléssel maradt ellátatlanul Nathan Aguilera influenszer, akin végül életmentő műtétet hajtottak végre.
Petíciót indított a FICSAK a budapesti lezárások ellen.
Nem ússza meg a börtönt...
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.