Így van csodás életmentő műtétje után Velkei Niki : „Mérhetetlen hálával tartozom!”

Lánya és a családja többi tagja is nagyon várta már haza Nikit, akin életmentő műtétet hajtottak végre. A beavatkozás sikeresnek bizonyult, az anyuka most otthon lábadozhat. A műtétre Barcelonában került sor.



Megosztás
Szerző: KN
Létrehozva: 2024.09.12.
műtét segítség Barcelona

Műtét Barcelonában: A Metropol júliusban írt Velkei Nikoletta történetéről: a 45 éves anyukának fájt a háta, majd kiderült, hogy életmentő műtétre van szüksége. Niki minden vágya volt, hogy fel tudja nevelni 14 éves lányát, Lillát, ami most, többek között az olvasóink segítségének köszönhetően, sikerülhet. 

Műtét Barcelona
Niki a lányával, Lillával. A műtétre Barcelonában került sor Fotó: Beküldött

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Jászalsószentgyörgyön élő anyuka három évvel ezelőtt elviselhetetlen fájdalmat kezdett érezni a háta közepén, a két lapockája között és a mellkasában. Egy éve pedig megkapta a diagnózisát, kiderült, hogy a szörnyű hátfájása a syringomyelia egyik tünete, ami miatt ciszták képződtek a gerincvelőben, ez kihatott az ízületeire is, járni és fogni is nehezen tudott. Niki életmentő műtétjét Barcelonában vállalta egy specialista.

Sikerült a műtét Barcelonában

Júliusban még arról számoltunk be, hogy Nikinek 8 millió forint szükséges, hogy Spanyolországban elvégezzék rajta a beavatkozást. Augusztus közepére már össze is gyűlt az összeg, és Niki kiutazhatott a párjával Barcelonába, ahol elvégezték rajta a műtétet. A korábbi cikkeinknek, olvasóinknak, valamint Niki adománygyűjtő Facebook-oldalának köszönhetően rengeteg ember csatlakozott a gyűjtéshez. A családanya már a műtét után lábra tudott állni.

Mérhetetlen hálával tartozom, azoknak akik segítettek. Köszönöm nektek

– üzente a segítőinek. 

Sikerült a műtét Barcelonában Fotó: beküldött

„Még hosszú út áll előttem”

Pár nap lábadozás után Niki hazatérhetett szeretett családjához. Mindenki nagy örömmel fogadta. Az anyuka a nehezén túl van, de még idő kell neki a teljes gyógyuláshoz. 

Még hosszú út áll előttem, de nem adom fel. A lábam már alakul, nem sántítok; tavaly szeptemberben tudtam így menni utoljára, ezután már minden csak jobb lehet. Még hosszú idő a felépülés, 40 napig nem csinálhatok semmit, csak keveset sétálhatok

– mondta Niki.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás