
„Nincs túlélő!” – Tragikus hajókatasztrófa rázta meg a tengerpartot, percek alatt süllyedt el a legénység
Súlyos tragédia rázta meg szerda reggel Midia kikötőjét.
A NASA több részletet is közzétett a hatalmas objektumról.
Az Egyesült Államok Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatalának jelentése szerint május 29-án, azaz most csütörtökön egy 149 méteres aszteroida halad majd a Földünk mellett. Viszonyításként az tekintélyt parancsoló budapesti Országház „mindössze” 96 méter magas, vagyis a közeledő objektum mintegy másfélszer nagyobb.

A NASA jelentése szerint a 2024 KR azonosítóval ellátott aszteroida 6,18 millió kilométerre halad majd el a kék bolygó mellett. Bár ez a távolság soknak tűnhet a Földön, a világűrben egészen más a helyzet. Például a szabad szemmel jól látható Nap 150 millió kilométere található a kék bolygótól, azaz 24-szer távolabb, mint a május 29-én a Föld mellett elhaladó 2024 KR azonosítójú aszteroida.

Súlyos tragédia rázta meg szerda reggel Midia kikötőjét.

Ráfutásos baleset történ a 8. kerületben.

Közeledik a tavaszi szünet és a nyári utazási szezon is.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.