Szörnyethalt a 21 éves sportoló, miközben egy őrült mutatványt próbált végrehajtani





Dallas LeBeau a mutatvány helyszínén az életét vesztette.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.04.12.
tragédia mutatvány síelő

Dallas LeBeau mindig is imádott sportolni, főleg, ha közben őrült mutatványokat is csinálhatott. A 21 éves tehetség síelni szeretett a legjobban, a legutolsó mutatványát is síléceken kísérelte meg – de sajnos tragédia lett a vége, ugyanis a helyszínen szörnyethalt, a családja pedig alig bírja feldolgozni, hogy már nincs többé.

Dallas LeBeau síelve szeretett volna átugratni egy autópályát, de sajnos nem tudott eléggé felgyorsulni, így a betonba csapódott.

Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az újraélesztési kísérlet ellenére sem ébredt már fel, szinte rögtön az életét vesztette – a hatóságok szerint volt rajta védőfelszerelés, sisakot is viselt.

Az emberek rögtön elkezdtek gyűjteni Dallas LeBeau családjának, hogy eltemethessék a sportolót. Az egyik gyerekkori barátja megtörten nyilatkozta, hogy mennyire vidám, jólelkű ember volt a tragikus sorsú, időnként különböző mutatványokat is bemutató síelő, aki másokat is arra buzdított, hogy próbálják ki ezt a sportot, mert nagyon jó.

 





 





Ezeket olvastad már?
Egy ország rendült meg a gyásztól: 95. életévében meghalt a legendás színész

Egy ország rendült meg a gyásztól: 95. életévében meghalt a legendás színész

Ezt tutira nem tudtad! 350 éve is már menő volt a farmer

Ezt tutira nem tudtad! 350 éve is már menő volt a farmer

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Top hírek

Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

50 milliós BMW-k, csúcstechnika, a pesti éjszakából jól ismert alakok... Miközben egy botrányba fulladt PR-akció keretében Magyar Péter vonattal utazott Debrecenbe, csapata 50 milliós BMW X6-osokkal, Mercedes buszokkal, „szolgálati” csúcstechnikával felszerelve az autópályán ment a vasárnapi rendezvény helyszínére.





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás