Kivonult a tűzoltóság: omlik az egyik épület az Andrássy úton





A szerencsének köszönhető csak, hogy nem történt nagyobb baj az Andrássy úton. Az egyik épületről nagyobb fémdarabok is lógtak, amiket a szél könnyedén felkaphatott volna.



Megosztás
Szerző: M. N.
Létrehozva: 2024.04.02.
épület omlásveszély omlás katasztrófavédelem

Megdöbbentő látványnak lehettek tanúi a járókelők március 28-án az Oktogon és az Andrássy út kereszteződésében, ugyanis a forgalmas kereszteződéshez épületomlás miatt kivonult a Fővárosi Katasztrófavédelem – tudta meg a Metropol. Az egyik helyi kerületi csoport tagja még rögzítette is a szakembereket és az épület egyik leszakadt darabját. 
 

Egy méretes fémdarab lógott a sétálók felett Fotó: 6. kerületi csevegő 

Figyelem! Az Oktogon és az Andrássy út sarkán elkezdett leomlani az épület. Szerencsére a lehulló törmeléktől senki sem sérült meg. A tűzoltóság hamar a helyszínre ért és megkezdték a veszély elhárítását

 - írták a videóhoz. 

 

Íme a videó, amit a 6. kerületi csevegő rögzített: 

A szakemberek az épületet azóta körbekerítették, hogy megszüntessék a veszélyt. 
 

Életveszélyesek a budapesti erkélyek is

Korábban a Bors írt arról, hogy évi rendszerességgel halnak meg emberek az elkorrodálódott erkélyek miatt. Legutóbb egy 53 éves nő vesztette életét, aki egy harmadik emeleti lakás erkélyére ment ki rágyújtani, de a korláttal együtt kizuhant. Előtte pedig a József körúton történt hasonló halállal végződő tragédia. 

2019 óta alig van a fővárosban felújítási pályázat 

A budapesti önkormányzatok döntő többsége jelentősen csökkentette a felújítási támogatásokat. Legtöbb esetben veszélyhelyzeti pályázatok váltották fel a korábbi homlokzat- vagy épületfelújítási tendereket. Így - tisztelet a kivételnek, például a Belváros és a XIII. kerület - a társasházak elestek azoktól a számukra jelentős forrásoktól, amelyek hasznosan előmozdítanák a komolyabb rekonstrukciós munkálatok kivitelezését.  


 





 





Ezeket olvastad már?
„Hajókázás, miegymás...” – Lányokat keresett a nyaralásához Magyar Péter polgármesterjelöltje

„Hajókázás, miegymás...” – Lányokat keresett a nyaralásához Magyar Péter polgármesterjelöltje

Botrány: így akarja etetni a pitonját egy tatabányai nő

Botrány: így akarja etetni a pitonját egy tatabányai nő

Csak úgy hullanak a repülők: itt található Európa Bermuda-háromszöge

Csak úgy hullanak a repülők: itt található Európa Bermuda-háromszöge

Vagyonokat költöttem a mesterséges megtermékenyítésre: a férjem most abortuszt követel

Vagyonokat költöttem a mesterséges megtermékenyítésre: a férjem most abortuszt követel

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás