„Ősi sikoly volt, mint amikor egy anya elveszíti a gyermekét” – nem segíthette édesanyját a halálba





Elutasította a mesterséges táplálást.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2024.03.06.
betegség eutanázia szenvedés

Miután az 59 éves Mandyt 2020 januárjában motoros neuronbetegséggel diagnosztizálták, az orvosok egy szórólapot adtak aggódó lányának mintegy kezelési utasításként, és szó szerint hazaküldték meghalni.

Fotó: Pixabay.com (Képünk illusztráció)

Ez a betegség ugyanis az orvostudomány jelenlegi állása szerint gyógyíthatatlan, folyamatos leépüléssel jár, míg végül be nem következik a halál. Az agy motoros neuronjaitól érkező üzenetek nem jutnak el az izmokhoz, így azok gyengülnek, megmerevednek és elsorvadnak. Mindez hatással van a mozgásra, a beszédre, de még az étkezésre és a lélegzésre is: ezek is egyre lehetetlenebb feladattá válnak. 

Anya tudta, hogy az MND hogyan fogja elvenni a függetlenségét, és mindig azt mondta, hogy nem akar szenvedni

– idézte fel a lánya a The Sunnak

Az embereknek egy a 300-hoz az esélye, hogy megkapják ezt a betegséget, ami mindenkit másként érint: egyesek egy-két évig, mások öt évig vagy tovább is élhetnek vele. Mivel nincs gyógymód, gyakorlatilag csak a szenvedésük nyúlik hosszúra. 

Az egyetlen dolog, amit mindig is szerettem volna, ha képes lettem volna megtenni, az az, hogy segítsek neki véget vetni az életének

– árulta el Kirsten.

A brit törvények azonban tiltják az eutanáziát, ami a gyötrelmes fájdalmaktól szenvedő betegek számára azt jelenti, hogy nem kérhetnek orvosi segítséget életük befejezéséhez. Ezért sokan utaznak ilyen esetben Svájcba, ahol van erre lehetőség. De ott sem mindenkinek. A szabályok ugyanis kimondják, hogy a beteg csak józan ítélőképessége tudatában választhatja a halált, és ami még fontosabb, hogy képesnek kell lennie arra, hogy maga vegye be a halálos kábítószert, ami a betegség bizonyos stádiumán túl már lehetetlen. 

Mire anyát diagnosztizálták, már túl késő volt, és el kellett viselnie a következményeket

– emlékezett a lánya, akinek végig kellett asszisztálnia, ahogy édesanyja fél év alatt tejesen elveszti mindenféle képességét. Nyolc héttel a diagnózis felállítása után már lábra állni sem volt képes, csak ült az ágyán és sikítozott. 

Ősi sikoly volt, mint amikor egy anya elveszíti a gyermekét.

Amikor pedig nem sikoltozott vagy sírt, depressziós volt. Mozdulatlanul ült, a padlót bámulta, és kesergett életre szóló képességeinek hirtelen elvesztése miatt. 

Amikor az élete rettenetes szabadesésbe zuhant, azt az egy dolgot, amire kétségbeesetten vágyott – a földi pokol végét – nem tudtam teljesíteni

– fogalmazott a lánya, akinek folyamatosan könyörgött: „Ölj meg, kérlek, ölj meg!” Egészen addig, amíg a hangját is el nem veszítette. Végül, 2020. július 23-án, hat hónappal betegsége felfedezése után lehelte ki a lelkét. Éhen halt, miután elutasította a mesterséges táplálást, ami csak meghosszabbította volna a szenvedését.

Ez a hat rövid hónap egy életnek tűnt neki és nekem is

– vallotta meg a lánya, aki ha segített volna anyjának az öngyilkosságban, akár 14 évre börtönre ítélhették volna a hatályos törvények szerint.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás