Hatodik generációs kékfestő mester: „Csodálták a szakmánkat”

A Fanny magazin készített különleges húsvéti riportot.

Szentendrei, kékben tündöklő boltjában fogad minket, de ha az utcán látnám Máriát, akkor sem lenne nehéz kitalálni, hogy közel áll hozzá a kékfestő mesterség, hisz ilyen blúzt visel, sőt kékfestő mintázatú a fülbevalója és a körme is. Azt mondja, budapesti otthonában is fellelhető a kézműves anyag, például konyhai kiegészítők, asztalterítők, bevásárlótáskák formájában.

„A műhelyben nőttünk fel”

Mária 96 éves édesapja még mindig aktívan részt vesz bizonyos munkálatokban, sőt, a mai napig a kékfestés körül forog minden gondolata. Nem csoda, hogy gyermekei kitanulták a szakma minden apró részletét. 

– Azt szoktam mondani, hogy 60 éve kékfestő vagyok, hisz a nővéremmel, Gabriellával mi a műhelyben nőttünk fel – idézi fel Mária. – Mindig ott sertepertéltünk a szülők körül, ahogy a mondás tartja, mi ezt az anyatejjel szívtuk magunkba. Leginkább az az emlék maradt meg bennem, hogy olyan jó volt, hogy munka közben is együtt volt a család. Mi is segítettünk, amit csak lehetett. Például a kézi mintázásnál van az úgynevezett sasi, ebbe mártjuk bele a formát, amire rátapad a védőréteg, amit majd rányomunk az anyagra. A sasit kenni nagyon felelősségteljes munka, de kislányként is lehetett végezni. Később, amikor jött valaki édesapámhoz, hogy megtanulja a szakmát, rá is csodálkoztam, hogy miért nem tud bizonyos dolgokat, hisz nekem minden olyan természetes volt. Sok munkaóra van a kész anyagban, több hét mire elkészül. Először is a pamutvászon anyagot elő kell készíteni, ki kell mosni belőle minden szennyeződést, hogy majd szépen meg tudjon festődni. Utána jön a mintázás, amit a pappnak nevezett mintázó masszával végzünk, ami egy védőréteget képez a fehér anyagon. A mintázás után megfestjük az anyagot, és utána mossuk le róla ezt a védőréteget, ekkor jön elő az anyag alapszíne a fehér, tehát így lesz a kék alapon, fehér minta. Végül, igény szerint jön a keményítés, szárítás, vasalás, hajtogatás.

A férjével együtt vágtak bele

Mária, egy rövid kitérő után döntött úgy, hogy tovább viszi a család mesterségét.

– Természetesen én is átestem a lázadó korszakon, amikor azt éreztem, hogy mással szeretnék foglalkozni – vallja be. – De valójában nem volt számomra más opció. Vegyipari szakközépiskolába jártam, hogy megtanuljam az elméleti részt is. Nagyon rövid ideig dolgoztam laboránsként, meg akartam mutatni, hogy egyedül is viszem valamire. Meg is mutattam, de rájöttem, hogy abban nem volt olyan előrelépési lehetőség, amit szerettem volna. Közben megismerkedtem a férjemmel, akinek nagyon megtetszett ez a világ. Sokat nyomott a latba, hogy vele együtt kezdtem el felnőttként a kékfestést. Bárhol, amikor megismerkedtem új emberekkel, és meghallották, hogy mivel foglalkozunk, akkor mindenki, enyhe túlzással, de csodáltak bennünket. Kékfestőnek lenni nagyon nehéz ma, mégis együtt jár egy fajta megbecsüléssel, hisz nem mindennapi szakma. Amikor édesanya lettem, a mi lányaink ugyanígy ott voltak körülöttünk a műhelyben, mint mi anno. Mindketten kitanulták a mesterséget, és úgy néz ki, hogy az egyikük majd tovább viszi a családi hagyatékot. Nemrég néztem vissza egy filmet, amit annak idején a Művészeti Akadémia készített, és ott mondta, hogy tulajdonképpen egyszer csak észrevette, hogy kékfestő lett. Mindig ott volt velünk, segített és egy idő után nagyon ügyesen csinált mindent. Pályázott a Népművészet Ifjú Mestere címre, amit azonnal megkapott. 

„Az unokámnak van kékfestő öltönye”

A kezdeti idők óta sok dolog változott a családi vállalkozásban, hisz minden generáció hozott valamilyen újítást, a korszaknak és egyéniségének megfelelően. 

– Az én apukám még vásárokba járt, ahova jöttek a tót asszonyok, parasztasszonyok venni az anyagot, akik ebből varrták a hétköznapi, vagy ünnepi viseletüket – meséli Mária. – A 70-es évek után lett igény arra, hogy ne csak méterárut és asztalterítőt áruljunk. A nővéremmel együtt találtuk ki a kész termékeket: blúzokat, gyerek ruhákat. Sok felsőt először csak magamnak varrattam kékfestő anyagból, a vásárlóknak pedig megtetszett, amit rajtam, vagy akár a gyerekeken láttak. A lányom is elkezdte az újításokat, hiszen a kisfiának, Milánnak készíttetett inges nyakú bodyt. Mi a családban nemcsak készítjük a kékfestőt, hanem szeretjük hordani is. Például a hároméves kisunokámnak, van kékfestő öltönye. Sokkal kevesebb anyag fogy, mint régen, de szerencsére még vannak olyanok, akik értékelik a kézműves termékeket, vagy akiknek, hozzánk hasonlóan fontos a hagyományőrzés. Időnként vannak olyan vásárlóink, akikről álmomban sem gondolnám, hogy közük van a kékfestőhöz, de kiderül róluk, hogy imádják. Tavaly nyáron jött egy pár, a hölgy piros hajjal, bohókás külsővel, tetoválásokkal, az úrnak befonott szakálla volt. Inget akartak venni az úrnak, nem volt abban a méretben. Nem sokkal később összefutottam velük a Mesterségek Ünnepén, odajöttek, vettek a férfinek egy inget, amit ott fel is fett és abban maradt a rendezvényen. Meglepő, ugyanakkor nagyon jó érzés volt, hogy mennyire tetszett neki!