Rákkeltő méreg is került a hígított szennyvízzel a Rómain a Dunába? – A polgármester nem kér a vizsgálatból





A DK vezette kerületben nagyobb a baj, mint azt korábban gondolták. Bizottság felállítását kezdeményezte az óbudai Fidesz–KDNP, hogy a Dunába engedett hígított szennyvíz Római-partra gyakorolt hatásait megvizsgálják.



Megosztás
Szerző: E. ZS.
Létrehozva: 2023.12.10.
Módosítva: 2023.12.10.
Kiss László Duna parti szabadstrand kármentesítés

Nem tud mit kezdeni Kiss László DK-s polgármester az Óbudánál Dunába ömlő méreggel és hígított szennyvizekkel, a kérdés kezelésével. Ez derült ki a legutóbbi képviselő-testületi ülésen, ahol Gyepes Ádám fideszes képviselő vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a római-parti szabadstrand fölött állandó jelleggel kiömlő fekália hatásairól. A polgármester úgy menekült, hogy kontrázott: ő inkább a folyóba szivárgó gázgyári mérgek kármentesítésének ügyét vizsgáltatta volna, de azonnal kiderült, ez ügyben is az ő hibájából nincs előrelépés... 

A Fővárosi Csatornázási Művektől megtudtuk, hogy közös vezeték szolgál a szenny- és a csapadékvizek elvezetésére, ezért csapadékos időben a szennyvíz záporvízzel keveredik. Nagyobb záporok esetén a többletvizet a békásmegyeri telep a Dunába szivattyúzza. Csapadékmentes időben semmilyen szennyeződés nem kerül a Dunába – Fotó: Facebook

A bizottság elsődleges feladata, hogy megvizsgálja a Dunába engedett hígított szennyvíz hatásait. A bizottság további feladata, hogy fényt derítsen arra: ha a Fővárosi Csatornázási Művek állításai igazak és a cég minden beengedés előtt tájékoztatta az önkormányzatot, akkor miért nem értesítették erről az adott napokat követően a strandot használókat?

– mondta Gyepes Ádám a Metropolnak. A kormánypárti képviselő hozzátette: a bizottság felállítására azért lett volna szükség, mert Kiss László polgármester továbbra is eltitkolja az információkat az óbudaiak elől és nem hajlandó válaszolni a képviselők által feltett kérdésekre.

Óbudaiak százai használják a DK-s vezetésű önkormányzat által megnyitott szabadstrandot / Fotó: Metropol

Mint ahogy korábban megírtuk, csak idén nyáron 23 alkalommal engedtek fekáliát a Dunába Óbudán, amelynek beáramlását Kiss László eltitkolta a strandszakasznál fürdőzők és sportolók elől. Annyival intézte el a dolgot, hogy a nagy esőzésekre hivatkozva lezáratta átmenetileg a szabadstrandot. A helyi Fidesz szerint ez büntetőjogi kérdéseket is felvet. 

A vizsgálóbizottság létrehozását „trollkodással” próbálta megakadályozni az elhallgatásban cinkos baloldal. Szerintük inkább az egykori gázgyár területéről a Dunába szivárgó mérgező anyagok ügyében alakult volna bizottság. 

Az 1984-ben megszűnt Óbudai Gázgyár területéről még mindig rákkeltő és mérgező anyagok jutnak a Duna vizébe – állítja a Greenpeace / Fotó: Metropol

Ez a kezdeményezés azonban nem szólt másról, mint hogy elterelje a figyelmet arról: Kiss László az elmúlt 4 évben nem tett semmit ebben az ügyben sem. 

Ahogy az MVM legutóbbi nyilatkozataiból kiderült, a 2019-es választást követően a társaság képviselői több alkalommal is próbálták felvenni a kapcsolatot Óbuda-Békásmegyer polgármesterével a kármentesítés egyeztetésének céljából, de a DK-s Kiss László mind ez idáig elzárkózott ettől. A Fidesz–KDNP részéről nincs akadálya annak, hogy a felállított bizottság Kiss László két ügyét is megvizsgálja, ezért annak érdekében, hogy egyik fontos téma se essen áldozatául a baloldal felelőtlen trollkodásának, visszavontuk a javaslatunkat, és a következő testületi ülésen újból beterjesztjük

– tette hozzá Gyepes Ádám.

Jobb lenne, ha Kiss László foglalkozna a Dunába szivárgó mérgekkel

A Dunába szivárgó mérgek a legfrissebb vizsgálati eredmények szerint: a rákkeltő benzol 19-szeresen, az ugyancsak rákkeltő arzén ötszörösen, más egészségkárosító vegyszerek pedig több ezerszeresen lépik túl a határértéket a vízben. A Gázgyár jogutódjait kötelezték a mérgek eltávolítására. Legutóbb 2022 végéig kapott határidőt a jogutód a kármentesítésre, ám a hatóság később maga adott hosszabbítást 2026. április végéig.

 





 





Ezeket olvastad már?
"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

"Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás