Lánczi Tamást jelöli a miniszterelnök az új, Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjének





Már januárban leteheti az esküt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2023.12.28.
Módosítva: 2023.12.28.
Lánczi Tamás Szuverenitásvédelmi Hivatal miniszterelnök

A miniszterelnök Lánczi Tamás politikai elemzőt, az MTVA online igazgatóját kérte fel az újonnan létrejövő Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjének – értesült a Magyar Nemzet. A lap érdeklődésére Lánczi Tamás megerősítette az értesülést. Úgy tudják, hogy az elnök az esküjét várhatóan január közepén Novák Katalin köztársasági elnök előtt teheti le a Sándor-palotában.

Az új intézmény létrehozásáról szóló törvényt december 12-én fogadta el az Országgyűlés, és a köztársasági elnök aláírását követően december 21-én hirdették ki. A nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény alapján az új hivatal az alkotmányos önazonosság védelme érdekében elemző, értékelő, javaslattevő és vizsgálati tevékenységet folytató autonóm államigazgatási szerv lesz, amely

február 1-jén kezdi meg működését.

A hivatal vezetőjét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki hat évre.

A miniszterelnök által javasolt elnök Lánczi Tamás politológus, volt miniszteri kabinetfőnök, később a Századvég igazgatója, a Figyelő főszerkesztője, majd a XXI. Század Intézet igazgatója, jelenleg az MTVA online igazgatója és a 48 perc című műsor házigazdája.

A hivatal létrehozásának oka, hogy Magyarország szuverenitását egyre gyakrabban éri jogellenes támadás. Évek óta tetten érhető befolyásszerzési kísérletek történnek, amelyek során külföldi szervezetek és személyek a saját érdekeiket igyekeznek érvényesíteni az országban, szemben a magyar érdekekkel és szabályokkal. A 2022-es országgyűlési választási kampányban az egységes baloldalhoz több millió amerikai dollár érkezett külföldről.

Novák Katalin köztársasági elnök elrendelte a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény kihirdetését, vétójogával élve az Alkotmánybírósághoz küldte ugyanakkor az államfő a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvényt – tájékoztatta a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága az MTI-t.

 

Az összegzés felidézi, hogy az Országgyűlés az elmúlt héten számos jelentős törvényt fogadott el: egyebek mellett a CSOK Plusszal vásárolt ingatlanok illetékmentességéről, a digitális államról, a gyermekek után járó pótszabadságról vagy a magyar építészetről.

A közlés szerint a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvénnyel kapcsolatban több megkeresés is érkezett a köztársasági elnökhöz, itthonról és külföldről egyaránt. A külföldről kapott üzenetek igazolják az Országgyűlés által kitűzött cél helyességét: szükség van a nemzeti önazonosságunk, szuverenitásunk védelmére.

A törvény megfogalmazásait ugyanakkor sokan kritikával illették.

Világossá kell tenni, a felállítandó hivatal vizsgálati hatókörét az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezni. A Szuverenitásvédelmi Hivatal akkor tölti be megfelelően az Alaptörvényben meghatározott küldetését, ha tevékenysége nem érinti a sajtószabadságot, illetve a véleménynyilvánítás szabadságát. A törvény kihirdetését a köztársasági elnök elrendelte

– olvasható a közleményben.

Vétójogával élve az Alkotmánybírósághoz küldte ugyanakkor az államfő a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvényt. Noha az állami kastélyok „örökbefogadására” vonatkozó koncepció támogatható, a törvény rendelkezései anélkül teszik lehetővé a magántulajdonba adást, hogy ehhez a törvényalkotó a nemzeti vagyon megfelelő védelmét biztosító garanciális szabályokat teljes körűen meghatározta volna – tartalmazza az összegzés.





 





Ezeket olvastad már?
Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás