Borzasztó, mi történt vele az iskolában: önnön kezével vetett véget életének az igazgató





Az iskolaigazgató nem bírta feldolgozni azt, ami történt.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.10.29.
Módosítva: 2023.10.29.
iskola nevelés pedagógus tanárok

Kit ne döbbentett volna meg Kosztolányi Dezső Aranysárkány című regénye? Zseniális magyar írónkra jellemző módon olyan erősen, hovatovább sokkolóan ábrázolja a pedagógus lelki vívódásait, hogy szinte mi magunk is érezzük Novák Antal őrlődéseit. A családi kudarcok mellett szakmai kudarcokkal is szembe kell néznie, ami végül ahhoz vezet, hogy önnön kezével vet véget az életének. Bár a regény fantasztikus, a témája elkeserítő, s most a valóságban is hasonló eset történt. 

iskola, osztályterem, osztály, Pexels
Ezt már nem bírta elviselni az igazgató / Fotó: Pexels

Az 53 éves Ruth Perry már 2010 óta igazgatta szeretett általános iskoláját, és úgy gondolta, az egész életét arra áldozta, hogy az intézményben minden rendben legyen. Fontosnak tartotta, hogy a gyermekek ne csak minőségi oktatásban részesüljenek, de jó nevelést és szeretetet kapjanak, és hogy a tanárok és diákok között bizalmas legyen a kapcsolat. 

Egy állami törvény eddig lehetővé tette, hogy azon iskolák, amelyek kiváló minősítést kaptak korábban, azokat ne lehessen kivizsgálni. Most azonban ezt az engedményt eltörölték, így a readingi Caversham Általános Iskolát is ellenőrzés alá vették. Míg az iskola eddig kiváló minősítést élvezett, addig a jelenlegi vizsgálat miatt jelentősen lefokozták. A legtöbb szempontra jó értékeléseket kapott, azonban a vezetés és a nyilvántartás szempontjaira olyan alacsony pontszámot ért el, hogy a kiváló minősítésről nem megfelelő minősítésre fokozták le. 

Az iskola igazgatóját ez olyannyira felzaklatta, hogy teljesen megváltozott, és kifordult önmagából. Kezelésekre járt, de semmi nem tudta enyhíteni depresszióját. Végül önnön kezével vetett véget az életének – írja a The Sun





Ha segítség kell: Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is! 

 





Ezeket olvastad már?
Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás