
Látó János, az őrült, szektás, nőgyűlölő, „önjelölt” próféta is ott lesz az álhírgyártók találkozóján!
Még azt sem tudjuk, pontosan hogy hívják.
Tahóparkolónak azért nem nevezte, és mentegetni is próbálta.
Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere válaszolt a Bors levelére, melyben arról kérdezte a Bors, hogy „tahóparkolónak” nevezi-e a járdán parkoló Karácsonyt Gergelyt is, miután néhány napja több posztot szentelt annak, hogy Kern András szabálytalanul állt meg autójával. Őrsi ezekben a posztokban nyilvánosan „tahóparkolónak” nevezte a művészt. A Bors megkérdezte a kerületi polgármestert, hogy ez a jelző most vonatkozik-e Karácsony Gergelyre is?
Őrsi Gergely a következőt válaszolta a Bors levelére:
A szabályok mindenkire vonatkoznak. Számomra pedig alap, hogy köztiszteletben álló és ismert embereknek jó példát kell mutatniuk. Kern András után ezúttal a főpolgármestert szállító autó állt meg szabálytalanul járdán.
A kép alapján azt tudom mondani, én érzek különbséget aközött, hogy valaki saját otthona kapujában áll meg, és száll ki utasként egy autóból, és aközött, hogy valaki leparkol vásárolni a körút járdáján az egyik forgalmas gyalogátkelőnél, ráadásul sajnos nem először.
Bár Kern András filmjein nőttem fel, és személyesen Karácsony Gergelyt is kedvelem, ezek senkinek sem adnak felmentést a közösen meghozott szabályok alól.
Járdán megállni csak akkor lehet, ha azt tábla vagy útburkolati jel megengedi, és ezt a főpolgármester sofőrje nem vette figyelembe. Bízom benne, hogy egyszeri botlásról van szó, és a főpolgármester szolgálati autójával is igyekeznek szabálykövetően közlekedni.
Mindenkit arra kérek, aki szabálytalanságot követ el példamutatás helyett, hogy járuljon hozzá a bírság árával a kerület virágosításához!
Tisztelettel, Őrsi Gergely
A polgármester bár kimondta a lényeget, végül nem nevezte TAHÓPARKOLÓNAK Karácsonyt, és még mentegette is egy kicsit. Ott pedig egyenesen csúsztat, hogy „egyszeri botlásról” beszél. Hiszen Karácsony Gergely hosszú ideje tudatosan semmibe veszi a közlekedési szabályokat.
Mindenkinek azt üzeni, hogy ezek őrá nem vonatkoznak... Őrsi Gergely figyelmébe ajánljuk az alábbi képsorokat:
Még azt sem tudjuk, pontosan hogy hívják.
Ezt neked is látnod kell!
Figyelembe lehet venni Látó János vallomását?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.