
Te is köztük vagy? Ezeknek az embereknek veszi el elsőként a szakmáját a mesterséges intelligencia
Ezek a szakmák fognak először eltűnni a mesterséges intelligencia miatt.
Balesetet szenvedett egy négytagú család és a velük utazó házi kedvencük is. A kiskutya bundája csupa vér volt, de kiderült, nem az ő vére volt. Az állat sértetlenül megúszta a balesetet.
A vaol.hu számolt be a balesetről, miszerint egy négytagú szlovák család balesetet szenvedett Pósfánál, akiket sérüléseik miatt kórházba szállítottak. A mentés során, a tűzoltók egy mindössze néhány hónapos kiskutyára lettek figyelmesek, aki szintén az autóban utazott. A lap információi szerint a kis jószág nagyon megijedt, de nem szaladt el a helyszínről, türelmesen várta a megmentő csapatokat.
A kiérkező egységek (mentősök, rendőrök, tűzoltók) a kutya megvizsgálása során látták, hogy a bundája tiszta vér, de kiderült, az állat nem sérült meg és nem az ő vére volt rajta.
Miután a család mind a négy tagját kórházba szállították, a kutyust a tűzoltók és a rendőrök nyugtatták, kapott inni is, és az autó roncsából elővett pokrócon várta meg, míg biztonságba tudták helyezni, az autómentő vitte el a kutyust is, a telephelyen kapott inni és enni is – írta a lap.
Ezek a szakmák fognak először eltűnni a mesterséges intelligencia miatt.
Most mindenki a Vatikánra figyelt.
Felismered a kölcsönvett német szavakat?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre