„Borzasztó, hogy egy kissrácnak egy szörnyeteggel kell megküzdenie” – agydaganatos kisfiúért fut Péter





Egy ötéves kisfiúnál, Szabó Marcinál agydaganatot diagnosztizáltak, egy németországi kezeléssorozat segíthetne rajta. Nádudvari Péter úgy döntött, segít összegyűjteni a pénzt a családnak.



Megosztás
Szerző: H.Á.
Létrehozva: 2023.08.06.
Módosítva: 2023.08.07.
jótékonyság agydaganat futás adomány beteg gyerek

A mindössze ötéves Szabó Marcinál agydaganatot diagnosztizáltak, mely miatt egy nagyon drága és komoly műtétsorozatra van szüksége. Ebben támogatja őt Nádudvari Péter azzal, hogy áruba bocsátja a lerótt kilométereket, mely összeget a fiú kezelésére költik.

A 39 éves férfit mélyen megérintette Marci szívszorító története  Fotó: Szabó Zsombor/Nádudvari Péter

A németországi kezeléssorozat következő, novemberben esedékes része, mely a reményt jelenti a kisfiú számára kétmillió forintba kerül. A gyógypedagógusként dolgozó Péter elhatározta, hogy futással fog pénz szerezni Marci számára. Összesen 400 kilométert fog futni a fiúért, melyeket egyesével áruba bocsát, azaz fizetni lehet a kilométerekért.

A gyűjtés első hete alatt 488 000 forint jött össze. Még négy hét sem telt el és a beavatkozás árának nagyjából háromnegyed része, pontosan 1 millió 472 ezer forint már össze is gyűlt Marci támogatására.

Nagy örömömre ebből már összegyűlt másfél millió úgy, hogy alig négy hete kezdtem el a kampányt

– jegyezte meg Péter.

A jótékony sportoló elmondta, hogy a legmerészebb álmaiban sem gondolt arra, hogy ilyen rövid idő alatt ekkora adomány gyűlik össze. Célja továbbra is a kétmillió forint előteremtése, mert a németországi kezeléssorozat az általa támogatott kisfiú gyógyulásának a záloga.

A legnagyobb kihívás egy őszi hétvége lesz számomra, amely során Debrecenből Kékestetőre futok el a kisfiúért, összesen 160 kilométert megtéve

– árulta el a jótékony futó.

A mindössze ötéves Szabó Marci már évek óta küzd a gyilkos kór ellen  
Fotó: Szabó-Bárdos Adrienn/Nádudvari Péter

Marci már évek óta harcol a gyilkos kór ellen. Miután a kemo- és a sugárterápia nem vezetett eredményre, a család rátalált egy speciális kölni kezeléssorozatra, amely az úgynevezett vírusterápián alapszik. Olyan kórokozókat juttatnak a gyerek szervezetébe, amelyek csak a daganatos sejteket támadják meg.

A kisfiú szervezete jól reagál a németországi kezelésekre, csökken a daganat, így a család kitart a módszer mellett. A Mátra-hegység területén található településen, Recsken élő Marci története eljutott Nádudvari Péterhez, aki már tizenegy éve foglalkozik jótékony sportolással. A 39 éves férfit, aki gyógypedagógusként dolgozik, mélyen megérintette Marci szívszorító története.

Borzasztónak tartom, hogy a kis srácnak egy ilyen »szörnyeteggel« kell megküzdenie

– fogalmazott.

Az ötéves Szabó Marci számára a reményt egy németországi kezeléssorozat jelenti 
Fotó: Szabó-Bárdos Adrienn/Nádudvari Péter

Péter összesen 400 kilométert fut Marciért, amelyek kilométerenkénti egységára 5000 forint. A legnagyobb kihívás az őszi vállalás lesz számára, amely során a debreceni Nagytemplomtól Kékestetőig fut majd el egy hétvégén, összesen 160 kilométert megtéve.

Az utam jelképes is lesz: mindketten a csúcsra törekszünk, ami Marci esetében a gyógyulást jelenti

– mondta Péter, aki nem hagyja abba a gyűjtést, hanem a tavaszi kezelés anyagi fedezetének előteremtéséért fog kampányolni.

A jótékony sportoló a következő vállalásokat teljesíti a kampány során:

  • Futás a hortobágyi halastavakig (50 km) 2023 nyarán.
  • Futás Debrecenből, a Nagytemplomtól Kékestetőig (össztáv: 160 kilométer) 2023 őszén.
  • 190 edzéskilométer.

A kezdeményezésről bővebb információk, például a támogatás lehetőségei, itt olvashatók.





 





Ezeket olvastad már?
Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Kórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

Elegancia és múlt: Az AERON Andrássy úti Üzlete elkápráztatta a celebvilágot

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Búcsúzz el apától!” – mondta 3 éves fiának a nő, mielőtt gyermekével és önmagával is végzett

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás