Közösségi költségvetés: Átverte a budapestieket Karácsony Gergely





A főpolgármester nem foglalkozik a budapestiekkel, akik hiába is küldik az ötleteiket. Csak falra hányt borsó...



Megosztás
Szerző: E.Zs.
Létrehozva: 2023.07.28.
Karácsony Gergely valóság ötlet Közösségi Költségvetés Teljes csőd

Teljes csőd Karácsony Gergely közösségi költségvetési programja. Amellett, hogy a budapestiek érdektelennek tartják – hiszen csupán 600 ötletet küldtek be tavaly év végén a csaknem kétmilliós fővárosból, pedig már harmadik éve működik a rendszer –, még áll is. Bár már nyár közepe van, az eltelt hét hónap sem volt elég a főpolgármesternek – aki az embereivel éppen inkább a vízdíjakat emelné Budapesten –, hogy megtisztelve a lakosságot legalább feldolgozza az ötleteiket és azt publikálja a költségvetés hivatalos oldalán. Csupán egyetlen találkozó volt idén a témában, de semmi sem történt, így azt is nehéz elképzelni, hogy őszre kiírják majd a tervezett szavazást.

Karácsony Gergelyt nem érdeklik a budapestiek – Fotó: Magyar Nemzet

Az eredeti programnak az lett volna a lényege, hogy a fővárosiak olyan ötleteket javasolhatnak online a városvezetésnek, amelyeket feldolgozást és szakmai kiigazítást követően, szavazáson döntenek el szintén a budapesti lakók. Ezt követi a megvalósítás. Karácsonyék azzal indokolták az amúgy nem rossz kezdeményezést, hogy ők a „nyitott döntéshozatal” hívei, és bizonyos kérdésekben döntsön a lakosság. Az eltelt évek tanúsága alapján, úgy fest, ez csak „papíron” igaz. 

 

Itt a szomorú valóság

A közösségi költségvetés távolról sem táltosodott meg 2020 óta. Ezt bizonyítják a honlapon lévő számok, hiszen eddig mindössze hat lakossági ötlet valósult meg a fővárosban az elmúlt három évben.

2020/2021 év

  • lakossági ötlet, amit kiviteleztek: 6 darab
  • lakossági ötlet, ami „megvalósítás alatt áll”: 9 darab

2021/2022 év

  • lakossági ötlet, amit kiviteleztek: 0 darab
  • lakossági ötlet, ami „megvalósítás alatt áll”: 18 darab

2022/2023 év

  • lakossági ötlet, amit kiviteleztek: 0 darab
  • lakossági ötlet, ami „megvalósítás alatt áll”: 0 darab
  • A tavaly év végén beérkezett idei pályázatokat/ötleteket még csak fel sem dolgozták: 599 darab (egy ülést tartottak a témában, amikor valamennyiről kimondták, hogy nem rossz, de semmi sem történt)

Gáláns pénzügyi háttér papíron, a valóságban „nulla” ráfordítás

A megvalósított hat projektre szép summát, összesen 181 millió forintot fordítottak a 2020/2021-es időszakban. Erre összesen 1 milliárdot különítettek el. A záró számokból azonban kitűnik, hogy több mint 800 millió forintot mégsem fordított a lakosságra a főpolgármester annak ellenére, hogy megtehette volna. Ez volt jellemző a követő időszakokra is, például 2021/2022-re, amikor egyetlen új ötlet sem valósult meg, csak 18 megvalósítás alatt lévő projekt van azóta is folyamatban...

Biciklisáv, Budapest
Az Astoriánál, a Rákóczi utat keresztezően zebrát javasolt egy budapesti. Javaslatának megvalósítása a 2020/21-es időszak óta húzódik... Fotó: Róka László

„Karácsony Gergely egyesre vizsgázott”

Már korábban bebizonyosodott: a budapestiek ötletelnek, de valójában és arányaiban szinte semmi sem történik...

Wintermantel Zsolt szerint Karácsony bicskája a Közösségi Költségvetésbe is beletört – Fotó: Facebook

A főpolgármester egyesre vizsgázott a közösségi költségvetés-projektből is – vélekedett Wintermantel Zsolt

Közösségi költségvetés: ez maga a Karácsony-jelenség, csak beszélni, de nem tenni semmit. Nem veszi komolyan saját magát, a saját maga által fontosnak tartott ügyeket és a budapestieket sem

– mondta a Metropolnak korábban a fővárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője.

 

 

 

 

 

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás