
Szóvá tette a hangos telefonálást, az életével fizetett érte – Hét gyermek maradt apa nélkül az értelmetlen vita miatt
Egy mindennapos vita tragédiába fulladt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA sofőr elvesztette az irányítást a jármű felett.
Eltolta, ezután indította be egy idős férfi autóját egy négyfős baráti társaság Dombóváron. A 15 éves sofőr, aki még nem is vezethetett volna, gyorsan ment, így balesetet szenvedtek, a patakba csúsztak a kocsival.

Az egyik tinit feszítővágóval szabadították ki a tűzoltók. A hátul ülők súlyosan megsérültek, egyiküket meg kellett műteni.
Az autó tulajdonosa azt mondta, sosem gondolta volna hogy a fiú ellopja autóját, mindig csak segített neki, unokájaként tekintett rá.
Nem gondoltam volna, hogy ezt csinálja
– mondta a Tényeknek a férfi, akitől a fiú a kocsit lopta. Mint mondja, a családja elhanyagolta a tinit, ő többször segített neki, befogadta.
Nemegyszer jött hozzám fel szinte könyörögve, hogy papa – mert úgy hívott, papa –, hogy engedjem meg, hogy itt aludjon néhány napot.
A barátok videóztak is a kocsiban, a felvételt ismerőseiknek is elküldték. A kamasz ellen több eljárás is indult.

Egy mindennapos vita tragédiába fulladt.

Nem bírta elviselni a visszautasítást.

A nyomozók már le is zárták az ügyet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.