RETRO RÁDIÓ

Vidékre is jutott a guruló dollárokból





Az elmúlt években a balliberális média horribilis összegekre tett szert külföldről.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.04.19.
Módosítva: 2023.04.19.
dollárbaloldal Soros György pénz

Soros György mellett Brüsszel és Washington is a dollármédiumok egyre fontosabb, esetenként szinte kizárólagos fenntartója lett. A Magyar Nemzet a vidéki dollármédiumokat mutatta most be, amelyek várhatóan a következő időszakban is komoly forrásokhoz juthatnak majd külföldről – írja a Ripost.

A dollármédia külföldről történő feltőkésítését bemutató sorozat eddigi részeiben bemutatták a vezető balliberális médiumokat, illetve a tematikus, „ráhordó” jellegű kisebb portálokat. Ezek pénzügyi megerősítése közben ugyanakkor a vidéki dollármédiumok finanszírozására is jutott külföldi figyelem. Most utóbbiak közül néhányat mutatunk be.

Már a 2019-es önkormányzati választás előtt komoly forrást, összességében több mint húszmillió forintot küldött a Soros-féle alapítvány a szombathelyi Nyugat.hu-nak. A balliberális helyi portál összességében 2017 és 2020 között több mint negyedmillió dollárt kapott a milliárdos spekuláns szervezetétől. 

Az egyik legkomolyabb, „civilnek” mondott, valójában ellenzéki építkezés Debrecenben zajlik. A nyitott társadalom eszméjét valló Együtt Debrecenért Egyesület és az OSF között bizonyítható pénzügyi kapcsolat látható.

A Soros-alapítvány 2019-ben és 2020-ban összesen negyvenezer dollárral támogatta a „civil” szervezetet. Az OSF ezt a pénzt kifejezetten egy helyi online portál létrehozására szánta, és 2019-ben – egy ugyanilyen nevű Facebook-oldal átalakulásával és az Együtt Debrecenért Egyesület kiadásában – el is indult a Debreciner.hu, amely a saját bevallása szerint szoros kapcsolatban áll a hálózatban működő amerikai médiummal, a magát Szabad Európának nevező szerkesztőséggel.

A Soros-hálózat tehát nemcsak országosan, hanem helyi szinteken is részt vesz a balliberális dollármédia létrehozásában és működtetésében. Erre további példa, hogy a Kreatív az egyik, a 2020-as Soros-támogatásokban érintett vidéki portál, a Szegeder kapcsán arról írt tavaly, hogy „a lap a hirdetésekből befolyó összegek mellett pályázati forrásból tartja fenn magát, 2020 végén nyert az Open Society Foundations (Nyílt Társadalom Alapítványok) európai programján. Az akkor kapott támogatás 18 ezer dollárt jelentett, és Szűcs reméli, hogy az együttműködés folytatódhat idén is.”

Egy baloldali baranyai portál, a Szabad Pécs példája viszont azt mutatja, hogy Soros György alapítványa mellett máshonnan is érkezhetnek külföldi források a dollármédiához. Ahogy írják, „a Szabad Pécs együttműködött az elmúlt években az N-OST nevű nemzetközi, Berlinben székelő médiaszervezettel, a Transparency International Magyarország Alapítvánnyal (pl. mentor-mentorált újságírói oknyomozó programok), a TASZ Társaság a Szabadságjogokért nevű civil jogvédő szervezettel, fogadott el támogatást a Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőhöz kötődő Tisztességes és Igazságos Társadalomért Alapítványtól is, együttműködött a Deutsche Wellével, a londoni Thomson Foundationnel, és a 2021-es évre vonatkozóan nyert el pályázati, részben a működést segítő forrást a Soros Györgyhöz kötődő, berlini székhelyű, Open Society Initiative for Europe (OSIFE) nevű civil szervezettől is”.

Kecskeméten komoly balliberális kötődésekkel épül egy dollármédium. A Kecsup nevű portál mögött álló Áramlat Alapítványnál a baloldali pártpénzeken túl amerikai dollárok is megjelentek, hiszen már bejegyzésének évében részesült a Soros-hálózat adományaiból.

Az alapítvány 2020-ban 15 000 dollárt (nagyságrendileg ötmillió forintot) kapott az amerikai spekulánstól, kifejezetten a helyi portál fenntartásának támogatására. A Kecsup.hu kiadóját 2021-ben is támogatta a Soros-hálózat. Az Áramlat Alapítvány Bíroság.hu-ra feltöltött beszámolója alapján 8 483 875 forintot kapott az Open Society Foundations svájci szervezetétől, melyből 4 450 875 forintot fel is használtak a tárgyévben.

Egyébként mindezeken túlmenően korábban az amerikai adófizetők pénzének magyarországi vidéki médiumokhoz való csatornázása is tervben volt.

2017-ben az Index írta meg, hogy november 7-én egy kifejezetten magyar sajtótermékeknek szánt pályázat jelent meg az amerikai külügyminisztérium honlapján. „A felhívás célja, hogy olyan Budapesten kívüli sajtótermékeket (lap, rádió, honlap) találjon, amik az objektív tájékoztatást hangsúlyozzák, hazai és nemzetközi témákban is. A külügyminisztérium maximum 700 000 dollárt, vagyis nagyjából 190 millió forintot adna az egy darab nyertesnek.” Utóbbi győztes osztotta volna el a pénzt.

Később az Egyesült Államok mégis úgy döntött, hogy – legalábbis egyelőre – mégsem adnak pénzt a magyarországi vidéki baloldali médiának. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a teljes egészében amerikai pénzből működő Szabad Európa ma már a fent említett médiumok majd mindegyikétől vesz át anyagokat. Sőt közismert, hogy Samantha Power, az USAID vezetője 2023 februárjában arról beszélt Budapesten, hogy az Egyesült Államok húszmillió dollárral fogja támogatni a demokratikus intézményrendszer jobb működéséért, valamint a jogállamiságért küzdő civil szférát és a független médiát a közép-európai térségben.

Magyarországon nehéz ezt a jövő évi önkormányzati és európai parlamenti választásoktól függetlenül értelmezni.









Ezeket olvastad már?
Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

"Az utolsó percig reméljük, hogy megtaláljuk épségben" - Égre-földre keresi családja Fricit, aki napozás közben tűnt el Tiszaderzsen

"Az utolsó percig reméljük, hogy megtaláljuk épségben" - Égre-földre keresi családja Fricit, aki napozás közben tűnt el Tiszaderzsen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás