Szenzációs lelet: csontmaradványok voltak a hun üstben – mutatjuk, hogyan vizsgálják a régi edényt hazánkban





Egy Mongóliában előkerült, a becslések szerint jó 2 ezer éves hun öntöttvas üstöt vizsgál és restaurál a Magyarságkutató Intézet. Vélhetően ez a legrégebbi az összes hasonló lelet közül, amely eddig előkerült.



Megosztás
Szerző: E.Zs.
Létrehozva: 2023.04.15.
Magyarságkutató intézet hun üst öntöttvas üst lelet Mongólia

A Mongol Tudományos Akadémia és a Magyarságkutató Intézet közös nemzetközi kutatásával feltárt hun üstöt, Mongóliából szállították Budapestre a Magyarságkutató Intézetbe. A szenzációs régészeti leletet a restaurálást, valamint a vizsgálatokat követően várhatóan május végén tekintheti meg a nagyközönség, több mongóliai hun lelettel együtt.

  Fotó: Magyarságkutató Intézet

 A világ egyik legkorábbi, ekkora méretű öntöttvas edénye lehet

A lelet a mongol fővárostól, Ulánbátortól 30 kilométerre lévő Ar-Gunt elnevezésű temetőből származik. A temető hét sírját tárták fel tavaly mongol-magyar együttműködésben a szakemberek, és a sírok egyikében bukkantak az üstre. A tárgyat az elhunyt koporsóját védő, fából ácsolt sírkamrán kívül találták, több áldozati állat maradványa mellett. A sírt korábban nem bolygatták, így eredeti állapotában leltek rá. Főképp ló-, marha-, juhkoponyák és lábszárak vették körbe. Különlegessége, hogy vasból öntötték, és a világ egyik legkorábbi, ekkora méretű öntöttvas edénye lehet. További érdekessége, hogy egy ló combcsontja került elő belőle a feltáráskor. A magyar és a mongol szakemberek ebből arra következtetnek, hogy minden bizonnyal főzésre használták az üstöt, halotti áldozati ételt készíthettek benne. Eddig erre nem volt konkrét bizonyíték, és csak sziklarajzok, feljegyzések utaltak arra, hogy az üstöket tényleg főzésre használták. A régészek számára meglepetés volt, hogy olyan körülmények között találták meg az üstöt, ahogyan azt kétezer évvel ezelőtt a halott mellé helyezték, ugyanis a temetőnek ezt a részét nem dúlták fel a korabeli sírrablók. 

 

Ami igazán egyedivé teszi ezt az üstöt, az az, hogy bronz helyett vasból készült, öntéses technikával, valamikor a Kr. e. III. - Kr e. I. század között, így a világ egyik legkorábbi nagyméretű öntöttvas tárgyainak egyike. Fotó: Magyarságkutató Intézet

Megpróbálják kideríteni, pontosan milyen ételt is főzhettek az üstben utoljára

A hun üst restaurálása azzal kezdődött, hogy az üst minden darabját háromdimenziós lézerszkennerrel beszkennelték és virtuálisan összeállították a Magyarságkutató Intézet szakemberei. Ezzel képet kaptak az üst restaurálás előtti állapotáról, majd a folyamatot meg fogják ismételni a restaurálás után is, így készül el az "előtte-utána" háromdimenziós kép. Emellett archeometallurgiai, tehát fémszerkezeti anyagvizsgálatot is végeznek a tárgyon, továbbá archeobotanikusok bevonásával megpróbálják kideríteni, pontosan milyen ételt is főzhettek az üstben utoljára.
 
Sok hun üstöt találtak a Kárpát-medencében is 

A hazai szakemberek vizsgálják a hasonlóságokat az európai és ázsiai lovasnépek kultúrái között. Az áldozati üstök mind a szkíta, mind a hun népeknél elterjedtek voltak – anyaguk általában öntöttbronz volt, az öntöttvas viszont, mint az Ar-Gunt-i is, igen ritkának számított. Hun üstökre Európában gyakorta bukkantak az elmúlt időkben, méghozzá pontosan azokon a területeken, ahol Attila hunjai megfordultak a Kr. u. 4. század végén, az 5. század legelején. A tipológiailag hasonló üstök elterjedésének vizsgálata a szakemberek szerint egy újabb régészeti bizonyíték lehet az ázsiai és az európai hunok rokonságára, amelyet újabban az archeogenetikai (ős-örökléstan, gének származása és leszármazási vonala) kutatások is egyre több esetben alátámasztanak.





 





Ezeket olvastad már?
Felfüggesztették a lelkészt, lehet, mégsem öngyilkosság áll elhidegült felesége halála mögött

Felfüggesztették a lelkészt, lehet, mégsem öngyilkosság áll elhidegült felesége halála mögött

Ötméteres zuhanás után egy fémcső nyársalta fel a munkást, csoda, hogy túlélte – 18+-os fotó

Ötméteres zuhanás után egy fémcső nyársalta fel a munkást, csoda, hogy túlélte – 18+-os fotó

Az évszázad csalása - izgalmas új sorozat érkezik a Direct One-ra

Az évszázad csalása - izgalmas új sorozat érkezik a Direct One-ra

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

Előkerült az eddigi legegyértelműbb bizonyíték az időutazás létezéséről – Video

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás