A csillagászok már tudják, amitől mi félünk: így pusztulhat el a Föld!

Egy főként amerikai kutatókból álló tudóscsoport vadonatúj tanulmánya azt állítja, hogy a Kepler–1658b néven ismert, halálra ítélt exobolygó segíthet fényt deríteni arra, miként végzik azok a világok, amelyeknek a csillaga túlságosan öreggé válik. A csillagászok által azonosított bolygó ugyanis spirálisan halad az öregedő napjával való ütközés felé.

A Kepler–1658b 2600 fényévre van a Földtől, és tulajdonképpen a „forró Jupiterek" osztályába tartozik. A forró Jupiterek méretükben hasonlítanak a Jupiterhez, viszont a csillaguktól való távolság a Nap–Merkúr-távolság mindössze nyolcadát teszik ki, így ezek a gázóriások sokkal forróbbak, mint a mi naprendszerünkben található társaik. A Kepler–1658b pályája kevesebb mint három napig tart, vagyis ennyi idő alatt kerüli meg csillagát. Ez a pálya évente körülbelül 131 ezredmásodperccel rövidül.

– mondta az AFP francia hírügynökségnek Shreyas Vissapragada, a Harvard-Smithsonian Center for Astrophysics posztdoktorandusza, a tanulmány vezető szerzője.

Egy kifejlődött csillag életciklusának „szubóriás” szakaszába lépett, amikor elkezd tágulni és fényesebbé válik. A Kepler–1658b pályája a dagályok hatására rövidül, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Föld óceánjai nap mint nap emelkednek és süllyednek. Ez a gravitációs toló- és húzóerő mindkét irányba működhet – például a Hold nagyon lassan spirálisan távolodik a Földtől.

– áll az asztrofizikai központ közleményében.

A becslések szerint kb. ötmilliárd év múlva válik a Nap vörös óriássá.

A Kepler-1658b volt az első Naprendszeren túli bolygó, amelyet a 2009-ben indított Kepler űrteleszkóp megfigyelt. Csaknem egy évtizedig tartott, míg a bolygó létezését hivatalosan is megerősítették. A csillagászok 13 éven keresztül figyelték a bolygó pályájának lassú, de folyamatos változását. A bolygó meglehetősen fényes. Korábban úgy gondolták, ennek oka az, hogy a bolygó különösen jól veri vissza a fényt, ma már azonban ismert, hogy a bolygó sokkal forróbb a vártnál. Ez vélhetően annak az erőnek köszönhető, ami a csillagához hajtja az égitestet.