
Valóra vált a végstádiumú rákbeteg férfi álma, ezt sokan megkönnyezték
Állapota romlott, ezért korábban került sor az esküvőre.
A tanárok mindig találtak valami okot arra, hogy zaklassák Mátét, akinek állítólag az volt a legnagyobb bűne, hogy tovább akart tanulni.
Mátét egyik reggel hiába ébresztgette az édesanyja, nem ébredt fel és látszott, hogy zavarodott volt. Mint kiderült, annyira rettegett attól, hogy iskolába kell mennie, hogy fagyállót ivott.
A nyolcadikos fiú, aki az egyik debreceni iskola autista tagozatára járt, a TV2 Tények riporterének elmondta, hogy nemcsak a külseje miatt bántották őt, hanem azért is, mert sokat tanult, hiszen vegyészmérnök akart lenni.
„Fájt nekem és tényleg volt olyan, hogy sírva mentem ki az iskolakapun, összeomolva” – árulta el Máté az okát, amiért véget akart vetni az életének.
A gyerek még időben kapott segítséget, és azóta jobban van, már nem bántaná magát. Egy pszichológus szerint azonban érdemes figyelni a gyerekek viselkedését, mert az apró változások akár iskolai zaklatást is jelezhetnek.

Állapota romlott, ezért korábban került sor az esküvőre.

Tűzoltók segítettek az utasoknak a biztonságos átszállásban.

Így küzd Gyula az afáziával – énekel és nem is akárhogyan!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.